hirdet?s

Közérdekű » Óvoda » Ágfalva

Napközi Otthonos Óvoda

Napsugár Óvoda - Sonnenschein Kindergarten



Ágfalván 1947 és 1948 nyarán működött első ízben nyári idénynapközi. Akkor egy szakképzetlen óvónő, egy dajka és egy szakácsnő látta el a gyerekeket. Ezután éveken át változott az óvoda helye, létszáma. 1961-ben költözött az óvoda jelenlegi helyére, a Fő u. 1 szám alá. 1964-ben vízvezetékkel, 1968-ban WC komplexummal bővítették az épületet. Ekkor óvodánk két csoporttal működött. 1974-ben indították el a német nemzetiségi oktatást mindkét csoportban. A magas gyereklétszám miatt 1993-ban merült fel először a harmadik csoport beindításának gondolata, amit végül az 1994/ 1995-ös tanévben sikerült beindítani. Időközben kapcsolatba léptünk az EYE-Hungary Alapítvánnyal, akik a német nyelv oktatásán, kétnyelvű óvodai csoportok létrehozásán fáradoztak. Az ő közvetítésük révén került óvodánkba Németországból egy német óvónő. 1994 szeptemberétől kezdtük meg a munkát a harmadik csoportban, amely úttörő jellegű volt, hazánkban - a maga korában - egyedülálló kezdeményezés. Az egy ember- egy nyelv elképzelés alapján a német óvónő csak németül, a magyar óvónő csak magyarul foglalkozott a gyerekekkel egész nap, a korai nyelvtanulás feltételeit megteremtve. Jelenleg óvodánk 3 csoporttal 61 gyerekkel működik. A szülők igénye alapján egy csoportunk német nemzetiségi csoport, de a másik két csoportban is beszélünk a gyerekekkel németül. Óvodánkban 6 óvónő és három dajka dolgozik. Hetente egyszer logopédus foglalkozik a rászoruló gyermekekkel. Óvodánk nevelési célja, hogy elősegítse az óvodáskorú gyermekek harmonikus fejlődését, a gyermeki személyiség sokoldalú kibontakozását, az életkori és egyéni sajátosságok, az eltérő fejlődési ütem figyelembevételével. A sokoldalú tapasztalatszerzés, tevékenykedés segítségével a gyermeki személyiség egészére irányuló fejlődés biztosítása, elősegítése, hogy az óvodáskor végére elérje az iskolai élet megkezdéséhez szükséges fejlettségi szintet.
Az ünnepek, szokások közül kiemelkedik óvodánkban a Márton-nap (november 11). Az ünnepi előkészület során a gyermekekkel, szülőkkel közösen lampionokat készítünk. Márton püspökről, a szegények jótevőjéről énekekkel emlékezünk meg, miután a gyerekek sajátkészítésű lampionjukkal végigsétáltak a falun. A helyi szokásokhoz tartozó ünnepek közé soroljuk a Családi napot, ami minden évben május-júniusban kerül megrendezésre. Kitűnő alkalom ez arra, hogy a szülők gyerekeikkel együtt egy vidám délutánt töltsenek el, miközben a családok egymással és az óvoda dolgozóival szorosabb kapcsolatot alakíthatnak ki. Közös versenyjátékok, zenés játékos torna, szalonnasütés, tombola, zsákbamacska színesítik a programot. Óvodánkban 5 éve működik egy néptánccsoport, ahol a gyerekek Ágfalva és környéke hagyományos gyerektáncait sajátíthatják el, és melynek folytatása az ágfalvi általános iskolában adott. Tánccsoportunknak eredeti népviselete van, melyet alapítványunk a Német Nemzetiségi Önkormányzat segítségével varratott. Alapítványunk a Lachen Stiftung Alapítvány, amelyet óvodás gyerekeink szülei hoztak létre 1996- ban. Pénzügyi forrását adományok és a befizetett adók 1%-a jelenti. Az alapítvány segítségével a csoportszobákba szekrénysorokat, öltözőszekrényeket, videokamerát, számítógépet, udvari fajátékokat stb. vettünk. Az idei évben tervezzük egy galéria készíttetését az egyik csoportszobába.


Alapítványunk számlaszáma:

Lachen Stiftung Alapítvány Budapest

10200294-33412489 1910


Szeretettel várunk minden kisgyereket óvodánkba, ahol szeretetteljes, családias légkörben töltheti el hétköznapjait.

hirdet?s

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Sopron- Balf

Balf az ország legnyugatibb csücskében található,ahol a szubalpin klima és a Balfi klima találkozik a Fertő tó nádas, mocsaras, védett élővilágával. Közigazgatásilag Sopronhoz tartozik, de... bővebben »

További települések a térségben »

© Fert?part.hu
A Fertő tó elsőszámú portálja