Mint két tojás...
A július 10-én megtartandó negyedik ikerfesztivál szervezését a napokban egyébként el is kezdték a szervezők, akik remélik az idén a tavalyinál is többen vesznek részt az eseményen, amelyen ingyenesek lesznek a programok. A szervezők egyébként idén újdonságokkal is készülnek. ezek közé tartozik a fotóalbum, illetve a vigyorgótabló.
A rendezvény fő programja azonban hagyományosan a Következő év ikerarca verseny, ahol a nevezett ikerpárok végigvonulnak a színpadon a zsűri előtt. Ez nem egy szépségverseny, a zsűri az ikerpár kisugárzását nézi, azt, hogy mennyire hasonlítanak vagy mennyire különböznek egymástól.
Amelyik pár az első helyezést kapja, a következő évben a médiában, plakátokon, meghívókon, emléklapokon képviseli a rendezvényt. A második helyezettek pedig az évi ikrek borán szerepelnek majd, ami minden évben hagyományosan az Ágfalván palackozott kékfrankos vörösbor.
A tombolára eddig is nagyon sok felajánlás érkezett (éttermek ajándékutalványai, borok, különféle eszközök, poharak stb.), a fődíj pedig az osztrák Vila Vita Hotel által felajánlott 2 fő felnőtt és 2 fő gyermek részére szóló 2 éjszakás wellness csomag.
Elkészült az ágfalvi ikerfesztivál honlapja is, online regisztrációs és visszatekintési lehetőséggel. (A honlapon eddig 122 kettes és 8 hármas iker regisztrált.) A weboldalt a www.fertopart.hu -t üzemeltető Feki Webstudio Kft. készítette.
Ünnepeljük a gyerkőcöket zakatolással! 2012.május 27., 10-17.00h
Tarts Velünk a Balatonra, verd fel a sátrad közvetlenül a vízparton, a Tomaj Campingben, és bulizz egy nagyot a barátaiddal a badacsonyi parti-hajón!
Gyöngyösfalui Holdfény Ligetben kipróbálhatod Magyarország egyik legnagyobb erdei drótkötélpályáját, a trambulint az óriásjátszót és az izgalmas ösvényeket...
Ha a VOLT Vonatot választod, biztos helyed lesz, és gyorsan célba érsz, mert Budapest és Sopron között a vonat sehol nem áll meg.
A 11.000 lakosú Kapuvár, Magyarország északnyugati részén, a Kisalföld két tájegységének - a Rábaköznek és a Hanság-medencének - találkozásánál, kedvező... bővebben »
További települések a térségben »