hirdetés

Hogyan rendezzem be?

Érdekességek, egyebek | 2010. február 8. | Csiszár Renáta Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!

Lakberendezés - A következő sorok inkább építészeti jellegű kérdések válaszai lesznek, de úgy gondoltam, hogy annak, aki a közeljövőben kezdi tervezgetni új otthonát, egy kis segítséget próbálok nyújtani. Viszont azoknak is egy jó ellenőrzés lehet, akik éppen most veszik birtokukba álmaik szerint elkészített és kialakított ingatlanjukat.
2. fejezet: Alaprajz-helyiségek – tervezés 1. rész.


hirdetés
hirdetés

Hogyan rendezzem be?

Először is tudni kell, hogy a jó beosztással helyet és költséget takarítunk meg. Sokan úgy gondolják, hogy az otthonunk szépsége azon múlik, hogy tetszetős bútorokkal rendezzük be. Pedig ez koránt sem így van, mivel a bútor a lakásban elsősorban használati tárgy és csak másodsorban „kiállítási darab”.

A helyesen és ötletesen megtervezett alaprajz egy izgalmas belsőt kölcsönöz a lakásnak. Egyre többször és több helyen használják a gipszkartont, mint belsőépítészeti megoldást (pl.: falfülkék, egyedi párkányok, pillérek stb). A lényeg, hogy ha belépünk egy helyiségbe, akkor ne egy megszokott, sablonos kép fogadjon bennünket, hanem legyen valami egyedi, ami csak a miénk.

Ingatlanunk elhelyezkedésének főbb szempontja a helyes tájolás, aminek alapelve, hogy a huzamosabb ideig használt helyiségeknek biztosítani kell a minél több benapozottság lehetőségét (még télen is) abban a napszakban, amikor a helyiségben tartózkodunk.

Az ingatlanokat úgy szerencsés megtervezni, hogy a napos D-i, DK-i esetleg DNY-i oldalon helyezkedjenek el a lakóhelyiségek: nappali, étkező, terasz, dolgozószoba, gyerekszoba.

A háló helyiségeknek a K-i, Dk-i fekvés a megfelelő, hiszen ezeket a szobákat „csak” éjszaka lakjuk be, illetve itt lehetünk tanúi a felkelő nap, bontakozó, aranysárga sugarainak. A keletre tájolt hálószobák azzal a további előnnyel is rendelkeznek, hogy éjszakai hőmérsékletük 2-4 °C-al alacsonyabb, mint a DNY-i vagy NY-i tájolású szobáké, hisz nappal nem éri őket intenzív napsugárzás.

Az épület É-i, ÉK-i, ÉNY-i oldalán a konyha, fürdő, WC kapnak helyet. Ezek azok a helyiségek, amik nem igénylik a napfényt. A helyes tájolás tehát nagyban segít a helyiségek területi meghatározásában.

De ez még nem minden! E tényezők mellett figyelembe kell venni emberi szükségleteinket, igényeinket. Az egyéniségünk és szokásaink is beleszólhatnak a helyes elrendezésben. Vannak például társaságkedvelő családok, ezért ebben az esetben a nappali rész uralja a lakás nagyobb területét.

Van aki szereti, ha gyermekei körülötte sündörögnek ebéd-, esetleg vacsorakészítés közben. Esetleg az iskoláskorúak ott készítik el az aznapi házi feladatot. Ebben az esetben nekik nem elég, hogyha a konyha egybe nyílik a nappalival, hanem a konyhabútor közvetlen közelében egy ülőalkalmatossággal kialakított asztalfelületet kell biztosítani. Van, aki pedig szeret a könyvei között elmélázni és közben hangulatos zenét hallgatni, esetleg dolgozni. Neki a nappalitól távolabbi, zavartalan, nyugodt, csendes helyiség a legmegfelelőbb.

Ez csak pár példa volt csupán a sok közül, hiszen minden ember más és más karakterrel bír, más és más igényei vannak.

Viszont van egy mindent felülíró tényező, ami mindenekfelett áll. Úgy is mondhatnám egy ÁSZ.
Amikor tanulmányaimat folytattam, volt egy belsőépítészetet oktató tanárom, aki teljesen egyszerűen két részre osztotta az alapterületet. Elég nyersen úgy fogalmazott, hogy kell egy „vendégeket fogadó részleg” és kell egy „gatyás részleg”. Ennek a kijelentésnek a lényege, hogy azokra a helyekre, ahol az ember adott esetben akár fehérneműben közlekedik, oda a vendégek szeme ne tévedjen. Tehát ha lehetséges, akkor optikailag vagy ténylegesen egy elzárt, lezárt területen helyezkedjen el a hálószoba- gyerekszoba –fürdő -WC blokkunk. Ezzel a mondatommal azt is generálom, hogy legyen az otthonunkban egy második WC, amit a vendégeink használnak. Ennek a legmegfelelőbb helye a bejárati ajtóhoz közel van. Így a magánszféránkba nem engedünk bepillantást nyerni. Megmarad az intimitás.

A következő fejezetben egy kis sétára invitálom Önöket a számok világában, hiszen nem állhatunk neki egy tervezésnek úgy, hogy nem ismerjük saját magunk, a körülöttünk elhelyezkedő bútorok és a belső terek helyszükségleteinek méreteit illetve méretigényeit.

Tehát várom Önöket két hét múlva is egy érdekes és az ideális otthon megteremtésében segítő kirándulásra.

 

Írta:
Csiszár Renáta
Lakberendező
 

Előző rész: A Lakberendezés, mint szakma



Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kerüljük az uszító, valótlan hozzászólásokat. A www.fertopart.hu mindig is optimista, pozitív hozzáállást képviselt, Te se tégy másképp!
Hozzászólásod a 38.107.191.101 IP címről küldöd.

Szabályzatunk itt olvasható.

Elküldés

Érdekességek, egyebek rovat további cikkei

Fertő-táj: Filmen a világörökség szépségei

2010. szeptember 1.
Fertő-part - Fertő-táj - A Fertő-táj világörökség természeti szépségei mellett Magyarországról az... Fertő-táj: Filmen a világörökség szépségei tovább

Perseida maximum csütörtök éjjel

2010. augusztus 11.
Fertő-part - Csütörtökön, augusztus 12-én éjszaka várható a Perseida meteorraj idei maximuma, de... Perseida maximum csütörtök éjjel tovább

Memória kapszula a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak

2010. augusztus 6.
Pályázati információk - Most, amikor a cég dolgozói szabadságra mennek, nehéz felvenni a fonalat... Memória kapszula a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak tovább

Közös információs csatorna

2010. augusztus 2. | Fekete Attila
Fertő-part – Fertő-táj – A www.fertopart.hu portál és a Fertő-táj Világörökség... Közös információs csatorna tovább

Hogyan rendezzem be? - Konyha

2010. augusztus 2. | Csiszár Renáta
Lakberendezés - Szívesen főzünk-e, van-e elég helyünk hozzá, kezünk ügyében van-e minden, amire a... Hogyan rendezzem be? - Konyha tovább

Földgömb díszíti a körforgalmat

2010. július 31.
Kópháza - Megszépült az egykor sok kritikát kapott kópházi körforgalom. Egy osztrák származású... Földgömb díszíti a körforgalmat tovább

Fertőszentmiklós ismét összefogott

2010. július 29.
Fertőszentmiklós - A fertőszentmiklósi lakosok újra segítettek az Edelényieken. Fertőszentmiklós ismét összefogott tovább

Daru a Borsodi-dűlőnél

2010. július 19.
Fertő-Hanság Nemzeti Park - A mekszikópusztai szikes tavak élőhely-rekonstrukciós területein... Daru a Borsodi-dűlőnél tovább

Új parkolóhelyek Fertődön

2010. július 15.
Fertőd - Fertődön elkezdték a sétálóutca kialakítását, ennek keretében több új parkolási... Új parkolóhelyek Fertődön tovább

Bővül a petőházi iskola

2010. július 14.
Petőháza - Az iskolához tartozó szolgálati lakás bérletét visszamondták az elmúlt évben, így ezt... Bővül a petőházi iskola tovább

Iskolafelújítás Fertőszentmiklóson

2010. július 14.
Fertőszentmiklós - Tavaly nyár végén megkezdték a fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános... Iskolafelújítás Fertőszentmiklóson tovább

Felújítási munkálatok az emlékhelyhez vezető úton

2010. július 13.
Fertőrákos - Tél óta számos kátyú nehezíti a közlekedést Fertőrákos és a Páneurópai Piknik... Felújítási munkálatok az emlékhelyhez vezető úton tovább


hirdetés
hirdetés

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Petőháza

A Kisalföld északnyugati részén, az Ikva-patak melletti lapos területen fekszik Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén, Soprontól 27 km-re. Termőtalaja közepes minőségű. A pamhageni határátkelőtől... bővebben »

További települések a térségben »

© Fertőpart.hu
A Fertő tó elsőszámú portálja