A Széchenyi sírkert részlete
Sorozatunkban a Fertő-táj látnivalóit mutatja be Szerdahelyi Gergely hétről-hétre.
![]() Szerdahelyi Gergely A Fertő-táj idegenvezetője |
A Mauzóleumot a nagycenki plébániatemplom közelében, a temetőkertben találjuk. A temető kapujától egyenes út vezet a középen álló családi sírbolthoz. Itt, az évszázados hársfák árnyékában, a kriptaépületben alussza örök álmát Széchenyi István, a „Legnagyobb magyar”.
A mauzóleum ovális alaprajzú kápolnáját 1778-ban emelték. A klasszicista előcsarnok 1806 és 1810 között készült Ringer József tervei alapján.
A bejárata két dór oszlop között nyílik. A téglalap alaprajzú előcsarnok három hajós, mennyezete kazettás. Az előcsarnokból egy keskeny ajtón keresztül juthatunk el a kápolnába. A bejárattal szemben álló oltár a Széchényi Ferenc által gyakran foglalkoztatott Hess Mihály egri festő alkotása. A bejárat felett látható orgona az 1800-as évekből származik. Egykor Liszt Ferenc is játszott rajta. Az oltártól balra a sekrestye, jobbra a kripta lejárata nyílik. A szűk lépcső fölött a következő felirat olvasható:
![]() A Püspöki Kastély pincéje |
A lépcsőn leérve érünk a kriptába. A kripta régebbi része ovális, míg az előcsarnok alatt kereszt alakú. A régi részben két urna látható, amelyet gróf Széchényi Ferenc készíttetett szülei hamvai számára. Itt találjuk gróf Széchenyi István és felesége, Seilern Crescentia grófnő sírját is.
Széchenyi István 1860. április 8-án halt meg Döblingben. A soproni vasútállomáson összegyűlt tömeg néma tisztelgéssel fogadta koporsóját, amelyet egykori jobbágyai a vállukon vittek a 12 kilométerre levő Nagycenkig. Széchenyi Istvánt több ezren kísérték utolsó útjára 1860. április 11-én. A temetést követő három napban több mint ötvenezren rótták le kegyeletüket sírjánál.
A sírbolt belső, újabb kori részében áll Széchényi Pál kalocsai érsek tölgyfa koporsója. A mumifikálódott holttestet a család 1810-ben helyeztette ide a sopronbánfalvi pálos templom kriptájából. A belső kriptában nyugszanak Széchenyi István szülei: gróf Széchényi Ferenc és felesége, Festetics Julianna grófnő. Körülöttük a kereszt alakú sírteremben a család számos tagja alussza örök álmát.
A család az utolsó évtizedekben már a kápolnán kívül temetkezett. A mauzóleum mögötti füves területen háromlépcsős talapzaton nagyméretű szarkofágszerű síremlék látható. Az alatta levő kripta a Sopronból, Széplakról és Egervárról 1910-ben ideszállított Széchényi ősök maradványait őrzi.
A népes Széchényi család napjainkban is az ősi sírkertbe temetkezik. Körben a falak mentén számos újabb kori sírjuk látható. A dús növényzetű és kegyelettel gondozott sírkert hazánk egyik legszebb, legbensőségesebb temetője.
Gróf Széchenyi István halálának 150. évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak Nagycenken és Döblingben 2010.április 8-án.
További információ:
http://www.szechenyiemlekbizottsag.hu/index.php?n=ee&esemeny_id=86
Szerdahelyi Gergely
a Fertő-táj idegenvezetője
A www.fertopart.hu honlap „Kirándulások Szerdahelyi Gergellyel” című rovatában megjelenő fényképek és szövegek szerzői jog védelme alá esnek. Ezek felhasználásához engedély itt kérhető:
www.7csoda.hu/copyright
Ünnepeljük a gyerkőcöket zakatolással! 2012.május 27., 10-17.00h
Tarts Velünk a Balatonra, verd fel a sátrad közvetlenül a vízparton, a Tomaj Campingben, és bulizz egy nagyot a barátaiddal a badacsonyi parti-hajón!
Gyöngyösfalui Holdfény Ligetben kipróbálhatod Magyarország egyik legnagyobb erdei drótkötélpályáját, a trambulint az óriásjátszót és az izgalmas ösvényeket...
Ha a VOLT Vonatot választod, biztos helyed lesz, és gyorsan célba érsz, mert Budapest és Sopron között a vonat sehol nem áll meg.
Kópháza Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén, Soprontól mintegy 6 km-nyi távolságra délkeleti irányban található. Természetföldrajzilag a Nyugat-Magyarországi Peremvidékhez tartozó... bővebben »
További települések a térségben »