Az Alsó-Lőverek utcáit szabályos hálós rendszerben építették be. Az egyenes utcák mentén magasföldszintes ikervillák állnak. Legtöbbjüket még a 19. század végén készült. Szép szecessziós házak is láthatók itt, gazdag díszítésű verandával.
A Villa sor kialakítására az 1894. évi telekosztás után került sor. A városi tanács határozata alapján 17, egyenként 6000 öles parcellát mértek ki és adtak el azzal a kitétellel, hogy az új tulajdonos köteles ott három éven belül egy villaszerű házat építeni. A villák Schármár János, Schiller József és Boór András tervei alapján készültek, egységes, úgynevezett historizáló stílusban. Az épületek jellegzetessége az esetenként több szintes, fából készült veranda.
A Villa soron szerencsés módon szinte érintetlen formában maradtak meg ezek az egy- és kétszintes faverandás lőver-házak. Ennek szép példáit láthatjuk a Villa sor 6., 16. és 30. szám alatt.
Az utcán végigsétálva egyszerre élvezhetjük a 19. század végének hangulatát és meg csodálhatjuk a belvárosra nyíló panorámát.
Írta:
Szerdahelyi Gergely
A Fertő-táj idegenvezetője
Ünnepeljük a gyerkőcöket zakatolással! 2012.május 27., 10-17.00h
Tarts Velünk a Balatonra, verd fel a sátrad közvetlenül a vízparton, a Tomaj Campingben, és bulizz egy nagyot a barátaiddal a badacsonyi parti-hajón!
Gyöngyösfalui Holdfény Ligetben kipróbálhatod Magyarország egyik legnagyobb erdei drótkötélpályáját, a trambulint az óriásjátszót és az izgalmas ösvényeket...
Ha a VOLT Vonatot választod, biztos helyed lesz, és gyorsan célba érsz, mert Budapest és Sopron között a vonat sehol nem áll meg.
Magyarország nyugati határa mellett, az Alpokalján, Bécstől 60 km-re, Budapesttől 220 km-re található. A Soproni-hegység és a Fertő-tó melletti Balfi-dombság között, az Ikva patak völgyében... bővebben »
További települések a térségben »