hirdet?s

A fertőrákosi és a Páneurópai Piknik emlékhelyhez vezető utakat veheti át Soprontól az állam

Gazdaság | 2013. július 12.

Sopron - Lehetőség és kormányzati fogadókészség is van arra, hogy az állam utakat vegyen át kezelésre Soprontól - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára csütörtökön Sopronban az MTI-nek, miután a városvezetéssel egyeztetett.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!

Ez a fertőrákosi és a Páneurópai Piknik emlékhelyhez vezető út lenne. A két szakasz ráadásul felújításra szorul, ennek költségei százmillió forintos nagyságrendet tesznek ki - tette hozzá.

A két út "jogilag beilleszthető az országos közúthálózatba", mivel az egyik határátkelőhelyhez, a másik pedig egy kikötőhöz vezet - említette meg Völner Pál, aki szerint nyilvánvalóan állami feladat lesz a két szakasz felújítása.
Az államtitkár emlékeztetett arra: Fodor Tamás soproni polgármester (Fidesz) a júniusban Fertődön tartott kihelyezett kormányülésen már felvetette ezt a kérdést, ezt az igényt konkretizálták most.
Völner Pál hozzátette: a megbeszélésen szóba került a Fertő tavat megkerülő, már tervezés alatt lévő kerékpárút kérdése. Utalt arra, hogy az év végén záruló uniós fejlesztési ciklusban kerékpárút-projektekre fordítható pénteket már lekötötték, de a 2014 és 2020 közötti időszakban pár éven belül meg fogják építeni ezt.
Az államtitkár kitért arra is, hogy már folynak a tárgyalások a Sopront délről elkerülő út megvalósításáról, jelenleg az a cél, hogy lezáruljanak a nyomvonalról folyó egyeztetések.

 

MTI



Hozzászólások

Gazdaság rovat további cikkei

250 millió térségi turizmusfejlesztésre

2014. május 29.
Alpokalja-Fertő táj Vidékfejlesztési Egyesület - A 2007-2013-as programozási időszak utolsó... 250 millió térségi turizmusfejlesztésre tovább

Negyedmilliárd forintból újul meg a fertődi kastély parkerdeje

2014. február 12.
Fertőd - Negyedmilliárd forintból újul meg 2015 közepére a fertődi Esterházy-kastély parkerdeje. Negyedmilliárd forintból újul meg a fertődi kastély parkerdeje tovább

Több mint 17 milliárd forintból gazdálkodik Sopron az idén

2014. február 12.
Sopron - Több mint 17 milliárd forintból, a tavalyinál nyolcadával nagyobb összegből gazdálkodik... Több mint 17 milliárd forintból gazdálkodik Sopron az idén tovább

Újabb fejlesztések a Soproni Gyógyközpontban

2014. február 12.
Sopron - Bővítik a Soproni Gyógyközpont sürgősségi betegellátó osztályát, egységesítik a... Újabb fejlesztések a Soproni Gyógyközpontban tovább

LEADER - Első eredmények: 186 millió forint, 32 pályázat

2013. november 28.
A Helyi Bíráló Bizottság november 5-én harmadik alkalommal, és nem utoljára! ülésezett a LEADER... LEADER - Első eredmények: 186 millió forint, 32 pályázat tovább

Feketén szüretelnek Burgenlandban

2013. október 15.
Ausztria - 300 szüretelőből 100 munkás nem volt bejelentve az ausztriai Burgenlandban. Feketén szüretelnek Burgenlandban tovább

Díszkivilágítást kapott a Tűztorony

2013. augusztus 26.
Sopron - A Tűztoronyra, Sopron város jelképére,a soproniak különösen büszkék. A Tűztorony a... Díszkivilágítást kapott a Tűztorony tovább

Gázüzemű autóbusz tesztsorozata indul Sopronban

2013. június 10.
Sopron - Gázüzemű autóbusz tesztsorozata kezdődik meg Sopronban, a sűrített földgázzal hajtott... Gázüzemű autóbusz tesztsorozata indul Sopronban tovább

Sikeres pályázatok Fertőszéplakon

2013. június 10.
Fertőszéplak – A falu 2 sikeres pályázatot is magáénak tudhat, 12 000 386 Ft-ot költhetnek... Sikeres pályázatok Fertőszéplakon tovább

LED-izzók emelik a fertődi Esterházy-kastély barokk termeinek...

2013. június 10.
Fertőd - A Verbatim bejelentette, hogy nagy teljesítményű LED-izzói immár a világhírű fertődi... LED-izzók emelik a fertődi Esterházy-kastély barokk termeinek fényét tovább

Mi lesz vele: Sopron-fertődi kistérség?

2013. május 29.
Sopron, Fertő-part - Sopron a tervek szerint tagja maradna a nevét is odaadó Sopron-fertődi... Mi lesz vele: Sopron-fertődi kistérség? tovább


hirdet?s

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Hegykő

A Fertőtől délre, a Hidegség és Fertőszéplak közötti lapályon elterülő falu. Soprontól 20 km-re, Fertődtől 5 km-re épült ki. Megközelíthető a 85. Számú főút-vonalról 2 km-re. A GYSEV... bővebben »

További települések a térségben »

© Fert?part.hu
A Fertő tó elsőszámú portálja