Dr. Füzi Norbert jegyző és Fülöp Géza polgármester elhelyezik az alapkövet
A sétány kialakításának tervéről már több alkalommal beszámoltunk, azonban július 20-án 11 órakor jutottunk az ünnepélyes pillanathoz, amikor egy időkapszulát elrejtve letették az alapkövet a városvezetők.
Fülöp Géza, Fertőd Város polgármestere portálunknak elmondta: Célunk, hogy a kastélyon kívül más fertődi látványosságot is felmutassunk, de azon felül, hogy turisztikai szerepet szánunk a Haydn sétánynak, funkcionálisan is szeretnénk kihasználni. Ennek érdekében egy látogatható kovácsműhelyt fogunk kialakítani, valamint egy szabadtéri színpadot is felállítunk majd, ahol programokkal várjuk a turistákat és a helyi lakosságot is. A sétányon megtekinthető lesz a zenélő szökőkút is, mellyel az Esterházyak fénykorában itt élő világhírű Joseph Haydnnak állítunk emléket.
A sétány méltó lesz Joseph Haydnhoz, hiszen stílusa, burkolata a művészre emlékeztetik majd az embereket – tette hozzá Freiler László műszaki ellenőr. – Az építkezés során a közműhálózat jelentős részét átalakítjuk, kicseréljük. Szeptember 12-én a sétány átadásra kerül.
Az építkezés vezetője Piczinger Krisztián (Swietelsky Magyarország Kft.) a kivitelezéssel kapcsolatban elmondta: A határidő minden reményünk szerint tartható, bár a közműhálózat cseréje nem könnyű feladat, de igyekszünk rugalmasan kezelni és haladni a munkálatokkal.
Az építkezések tehát megindultak, ami nehézkessé teszi a közlekedést a városközpontban, illetve az ott található üzletház jelenleg meglehetősen körülményesen közelíthető meg, de a végeredmény kárpótolja majd az ottani üzletek üzembentartóit.
Az Udvarosház (az épületegyüttes közvetlenül a Haydn sétány mellett található) homlokzatának felújítására Fertőd Város az Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesülethez adott be pályázatot, melynek eredményére még várni kell, így nagy valószínűség szerint a majdan elkészülő sétányburkolásra vigyázva kell elvégezni ezeket a felújítási munkákat.
A Vasút soron, az általános iskola mellett parkolóhelyeket alakítanak ki, valamint a Kovács közből felszedett térköveket az iskola alsó tagozata mellé teszik le. Így könnyebb lesz megközelíteni az oktatási intézményt, valamint a szomszédságában működő óvodát is.
Soprontól 12 km-re a Fertő partján. A Fertő-Hanság Nemzeti Park része, gazdag növény és állatvilág jellemzi. Győr-Moson-Sopron megye egyik legszebb részén, a Fertő déli partját övező dombsor és... bővebben »
További települések a térségben »