Dr. Füzi Norbert jegyző (jobbra), az elmúlt 1 év alatt sokszor összekülönbözött Kocsis Ferenc polgármesterrel (középen)
A nyugatmagyar.hu portálon az új képviselő-testület megalakulásával kapcsolatos cikk hozzászólásai között elszabadultak az indulatok.
Olyan információ került napvilágra, mely szerint a polgármester adatokat mentett le dolgozók számítógépeiről, a munkatársak távollétében. Vagy épp úgy, hogy kiküldték őket a folyosóra, amíg szakemberek beléptek az egyébként jelszóval védett gépekre és elvégezték a mentéseket.
Megkeresésünkre az egyik érintett, a betegszabadságán lábadozó jegyző tett nyilatkozatot (az írást sajátkezűleg küldte át, tartalmán nem változtattunk):
Az ügyhöz tartozóan mindenképpen fontos elmondanom, hogy egészségi és idegállapotom jelentős megromlása miatt jelenleg táppénzes állományban vagyok. Sokak számára talán ismert, hogy nagyon viharos körülmények között zajlott Fertőd Város Önkormányzatának elmúlt egy éve, aminek aztán a képviselő-testület novemberi feloszlatása lett az eredménye. Ezen időszak számomra is nagyon nyomasztó és megterhelő volt, mivel Kocsis Ferenc polgármester részéről állandó támadások értek, s több ízben akart fegyelmi eljárást is indítani ellenem, aminek végül az lett a pikantériája, hogy a volt képviselő-testület egyik határozata értelmében az önkormányzatért végzett odaadó és eredményes munkámért elismerő oklevelet adományozott. Talán azt is olvasták az érdeklődök, hogy a január 15-i fertődi időközi választással kapcsolatban egyes jelöltek részéről, illetve érdekében több olyan választási eljárásba ütköző szabálytalanság történt, ami akár befolyásolhatta is - bár ebben állást foglalni nem az én tisztem - a kialakult végeredményt. A történések viszont olyannyira megviseltek, hogy azonnal orvoshoz kellett fordulnom, melynek eredményeképpen vagyok jelenleg is betegállományban. Ezután kaptam írásban személyesen Kocsis Ferenc polgármestertől az információt, miszerint 2012. január 18-án távollétemben soron kívüli adatmentést végeztetett a Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztálya, jegyző, aljegyző, titkárság számítógépeiről. Ugyanekkor közölte azt is a polgármester úr, hogy az adatokat tartalmazó lemezt annak megnyitása/megtekintése nélkül, tanúk jelenlétében letétbe helyezte.
Tudomásom szerint ilyen cselekményt mind az én, mint jegyző esetében, mind a köztisztviselők esetében csak szabályszerűen, illetve bírói engedély birtokában tehettek volna. Nem beszélve arról, hogy esetemben, s egyik kollégám esetében is távollétünkben, gépünk jelszavának feltörésével tudták csak ezt megtenni!
A hír hallatán felháborodásomnak adtam hangot - mellyel egyébként az egész Polgármesteri Hivatal hasonló véleményen van -, s jeleztem a polgármesternek, hogy tájékoztasson, hogy az adatmentés milyen célból történt, mert az adatokat mindíg csak célhoz kötötten lehet kezelni az arra jogosultnak!
Közöltem azt is, hogy a számítógépen hatósági, adótitkot képező adóhatósági eljárásokhoz kapcsolódó és egyéb, személyhez fűződő adatok is találhatók, melynek kezelésére senki más, csak az érintett személy jogosult! Végül felszólítottam, hogy a tárolt adatokat, adathordozókat - mivel ennek létrehozására nem volt semmiféle joga - azonnal semmisítse meg az aljegyző jelenlétében, s ha ez nem történik meg - mivel az felveti több bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját -, kénytelen leszek a szükséges jogi lépéseket megtenni!
Mivel erre nem került sor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnél ismeretlen tettes ellen megtettem a feljelentést több bűncselekmény - így például személyes adatokkal való visszaélés, hivatali visszaélés, jogosulatlan titkos információgyűjtés stb. - megsértésének alapos gyanúja miatt!
A történtek után, mint jegyző nem tudom garantálni, hogy ezen adatokkal kik és hol tudnak visszaélni! - zárta a levelet Dr. Füzi Norbert, Fertőd város jegyzője.
Kocsis Ferenc péntek esti hívásunkra üzent sms-ben, hogy csak emailben vagy sms-ben elérhető. Visszahívást kérve zártuk a kommunikációt, de szombaton 12 óráig ez nem történt meg.
A pártatlan tájékoztatás miatt az ő állásfoglalását is közölni fogjuk, amennyiben eljuttatja hozzánk.
Addig is álljon itt a nyugatmagyar.hu portálnak tett nyilatkozata az ügy kapcsán:
– Rendszeres időközönként szükség van egy biztonsági adatmentésre, ugyanis csak így garantálhatjuk, hogy fontos adatok, információk ne tűnjenek el – jelentette ki Kocsis Ferenc. – Az adatmentést az önkormányzattal szerződésben álló cég végezte, akik a számítógépes rendszert felügyelik és karbantartják. Ők teljes körű titoktartás mellett minden adathoz hozzáférnek. El kell mondanom, öt éven belül egyetlen mindenre kiterjedő adatállomány mentés sem volt az önkormányzatnál, ami önmagában is veszélyezteti a működést. Az adatokat senki sem nyitotta meg, a lemezt tanúk előtt lezárt borítékban biztonságos helyen őrizzük.
– A jegyző a választásokat követő második napon sem jelent meg munkahelyén, többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült telefonon elérni – részletezte Kocsis Ferenc, hogy miért nem volt jelen a jegyző az adatmentéskor. – Kedden késő délután kaptam szóbeli üzenetet, miszerint a jegyző várhatóan legalább egy hónapig betegállományban lesz, így kérésemre az aljegyző vette át a teendőit. A költségvetés készítésének jelen stádiumában, illetve a városrehabilitációs projekt ügyeiben azonnali és fontos döntéseket kell meghozni, így a későbbi félreértések elkerülése érdekében archiválni kellett az átvétel időpontjában az állapotokat. Természetesen nem áll szándékomban az adatokhoz nyúlni.
A polgármester hozzátette, az általa kezdeményezett archivált adatmentéssel kapcsolatban felmerült jogi bizonytalanságok, illetve joghézagok megszüntetése érdekében kezdeményezni fogja az informatikai szabályzat ezen részeinek kiegészítését.
Harka, Magyarország északnyugati részén,Gyõr-Moson-Sopron megyében, az Alpokalján, Soprontól délre, 5 km-re, közvetlenül az osztrák határ mellett helyezkedik el. Tengerszint feletti... bővebben »
További települések a térségben »