hirdetés

Fegyelmi eljárás indul Fertőd jegyzője ellen

Közélet | 2012. január 29.

Fertőd - A polgármesteri munka akadályozása, valamint az utasítások végre nem hajtása miatt fegyelmi eljárás indul Dr. Füzi Norbert jegyző ellen, külön bizottságot is alapítottak.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!
Fegyelmi eljárás indul Fertőd jegyzője ellen

Reggel 8 órakor tartottak rendkívüli ülést Fertődön

nyugatmagyar.hu információi szerint Fertőd város képviselő-testülete úgy döntött, hogy a polgármester (az 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról 35. § (2) bekezdése alapján) munkájának akadályozása, valamint adott utasításainak végre nem hajtása miatt fegyelmi eljárást kezdeményez dr. Füzi Norbert jegyző ellen.

A Fegyelmi Bizottság elnöke dr. Irinkov Dimiter Mihály alpolgármester, a Bizottság tagjai: Kisberk Ferenc alpolgármester, Horváth Tibor és Szabó Antal képviselők.  

A rendkívüli ülésen a fertődi képviselők a polgármesteri hivatal informatikai szabályzatáról is tárgyaltak. Felhatalmazták a jegyzőt a vonatkozó előírások felülvizsgálatára, azaz arra, hogy építse be az informatikai archiválást a szabályzatba.
Mindeközben a jegyző, Dr. Füzi Norbert továbbra is a betegszabadságát tölti.

Fertőd város weboldalának sajtószobájában közzétett információk, melyre Kocsis Ferenc polgármester hívta fel figyelmünket:
A ma délelőtt tartott ülésen a képviselők döntöttek az Önkormányzat Informatikai Szabályzatának felülvizsgálatáról. Áttekintették a városrehabilitációs projekt készültségi fokát, határozatot fogadtak el annak mielőbbi megvalósítása érdekében történő intézkedésekről. A 2012. évi költségvetés előkészítése kapcsán ütemtervet fogadtak el a Bizottsági- és testületi ülések megtartásáról, munkaértekezletek időpontjáról. Zárt ülésen hozott testületi döntés eredménye: fegyelmi eljárást indítottak dr. Füzi Norbert jegyző ellen.

 

Korábban 

A korábban megszokott hétközi, délutáni órák helyett meglepő időben, hétfőn reggel 8 órakor tart rendkívüli testületi-ülést Fertőd város új képviselő-testülete.

Az időponton kívül meglepő az, hogy egyetlen meghatározott napirendi pont szerelepel a meghívón, egy fegyelmi eljárás kezdeményezése, melyet a testület zárt ülésen tárgyal.

Ezen kívül csak "egyéb döntést igénylő ügyek"-ről lesz szó.

A meghívó Fertőd város weboldalán található. 

A zárt ülés eredményéről és az egyéb ügyekben született döntésekről beszámolunk.



Hozzászólások

Közélet rovat további cikkei

Fertőd: Két képviselő lemondott!

2012. május 17.
Fertőd - A csütörtök reggel 8 órakor tartott rendkívüli testületi ülésen lemondott két képviselő.... Fertőd: Két képviselő lemondott! tovább

Adományozzon hátrányos helyzetű gyerekeknek

2012. április 17.
Fertő-part – Feleslegessé vált játékok, ruhák, tanszerek hátrányos helyzetű családokhoz... Adományozzon hátrányos helyzetű gyerekeknek tovább

Magyar, lengyel, orosz katonai sírokat raktak rendbe

2012. március 30.
Fertőszentmiklóson – Az Aktív Idősek Klubja felvállalta, hogy minden évben kétszer... Magyar, lengyel, orosz katonai sírokat raktak rendbe tovább

Ismét ülésezett Fertőd Város Képviselő-testülete

2012. március 22.
Fertőd – március 21-én szerdán 17 órától ülésezett Fertőd város képviselő testülete. Az... Ismét ülésezett Fertőd Város Képviselő-testülete tovább

Kitüntetést kapott Horváth Tibor polgármester

2012. március 22.
Fertőszentmiklós – A város polgármestere Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának... Kitüntetést kapott Horváth Tibor polgármester tovább

Elfogadták a fertődi költségvetést

2012. március 6.
Fertőd - 1.115 Mrd Forintból gazdálkodhat Fertőd. 33 millió Forintos hiánnyal számolnak. Elfogadták a fertődi költségvetést tovább

Ismét fegyelmi eljárás indulhat Fertődön

2012. február 13.
Fertőd - A fertődi képviselő-testület hétfőn zárt ajtók mögött tanácskozott a jegyző fegyelmi... Ismét fegyelmi eljárás indulhat Fertődön tovább

Fáznak a fertődi diákok

2012. február 8.
Fertőd - A hétvégi farsangi bált a tornateremben 6 fokban, a hét eleji napokat az... Fáznak a fertődi diákok tovább

Újra van fűtés a nagycenki általános iskolában

2012. február 1.
Nagycenk – Rendkívüli tanítási szünetet rendelt el a nagycenki általános iskola igazgatója,... Újra van fűtés a nagycenki általános iskolában tovább

Biztonsági mentés, vagy betörés és adatlopás?

2012. január 28.
Fertőd - A január 15-i választás sem hozott nyugodalmat Fertődre. A választás másnapján az... Biztonsági mentés, vagy betörés és adatlopás? tovább

Letették az esküt - Fotókkal!

2012. január 23.
Fertőd – Esküt tettek Fertőd képviselői, polgármestere, az alpolgármesterek és a... Letették az esküt - Fotókkal! tovább


hirdetés

GYSEV, velünk élmény az utazás!

  • Nagycenki Gyereknap nem csak gyerekeknek! Nagycenki Gyereknap
nem csak gyerekeknek!

    Ünnepeljük a gyerkőcöket zakatolással! 2012.május 27., 10-17.00h

  • Irány a Balaton Buli vonattal! Irány a Balaton
Buli vonattal!

    Tarts Velünk a Balatonra, verd fel a sátrad közvetlenül a vízparton, a Tomaj Campingben, és bulizz egy nagyot a barátaiddal a badacsonyi parti-hajón!

  • Kalandra fel a Holdfényligetbe! Kalandra fel a
Holdfényligetbe!

    Gyöngyösfalui Holdfény Ligetben kipróbálhatod Magyarország egyik legnagyobb erdei drótkötélpályáját, a trambulint az óriásjátszót és az izgalmas ösvényeket...

  • VOLT Fesztiválra Volt vonattal!  VOLT Fesztiválra
Volt vonattal!

    Ha a VOLT Vonatot választod, biztos helyed lesz, és gyorsan célba érsz, mert Budapest és Sopron között a vonat sehol nem áll meg.

további szervezett utak »
hirdetés

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Kópháza

Kópháza Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén, Soprontól mintegy 6 km-nyi távolságra délkeleti irányban található. Természetföldrajzilag a Nyugat-Magyarországi Peremvidékhez tartozó... bővebben »

További települések a térségben »