hirdetés

Fertőd: Két képviselő lemondott!

Közélet | 2012. május 17.

Fertőd - A csütörtök reggel 8 órakor tartott rendkívüli testületi ülésen lemondott két képviselő. A megválasztottak közül így összesen már öten. Újabb lemondás várható?

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!

Fertőd: Két képviselő lemondott!

A FIDESZ-KDNP által indított választási csapatból már korábban lemondott Garab Gábor Károlyné, Kóródi Sándor és Dr. Molnár Ferenc Mihály is - írtuk cikkünkben röviddel a hivatalos választási eredmények után.

Csütörtökön reggel lemondott Gergácz Imréné és Patonai Tamás is.

Kérdésünkre Patonai Tamás röviden reagált: A jelenlegi képviselő-testület gazdasági működésével nem tudok egyetérteni. Véleményem szerint nem előreviszi, hanem hátráltatja a várost.

Patonai Tamás már a választások idején is elmondta, hogy csak abban az esetben vállalja a mandátumát, amennyiben megbizonyosodik róla, hogy tud együtt dolgozni a megalakult testülettel. Úgy tűnik, hogy ebben a nem egészen fél évben kiderült, hogy nem. 

Gergácz Imréné részletesebben fejtette ki lemondásának okát: Én nem csak a gazdaság-politikával nem tudtam egyetérteni, tételes listám van arról, hogy mi vezetett oda, hogy lemondjak. - Mondta el a tanítónő.
A jegyző, Dr. Füzi Norbert ügyével sem értettem már egyet. Tudomásom szerint a hivatal, a testület kellett döntsön a feljelentéssel kapcsolatban, de erről mi nem szavaztunk.
Intő jel volt már az is, hogy mint a kulturális bizottság korábbi elnöke, a május 1-jei rendezvényeket az interneten keresztül, kész tényként ismertem meg, kaptam meghívót. 

Az utolsó csepp a pohárban az ÁSZ jelentés ügye volt. A lemondott képviselő elmondta, hogy a nem régiben, szerdán a médiában megjelent ÁSZ jelentésről ő egészen máshogy értesült a pénzügyi bizottsági ülések alkalmával. A médiában való megjelenést megelőző pénteki ülésen még szó sem volt arról, hogy az ÁSZ komoly problémákat vélt felfedezni Fertődön. Hidegzuhanyként érte, amikor a médiában értesült erről. Ugyanakkor az is később derült ki számára, hogy aznap, szerdán 10-12 óra között lett volna lehetőség az ÁSZ-nál ún. elektronikus sajtótájékoztatóra, mely szintén hasznos információ lett volna számára. 
Nem ezeket a számokat ismertem meg korábban és meg voltam győződve róla, hogy minden rendben van. - Tette hozzá Gergáczné. - A megyei napilapban pedig az is megjelent, hogy Patonai képviselő úr és én veszélyeztetjük a működést. Ezzel egyáltalán nem értek egyet.

Kisebb, de annál bosszantóbb észrevétel Gergáczné részéről, hogy e héten kedden 22:48-kor kapott emailt arról, hogy 2 nap múlva bizottság áll fel a szalmonella üggyel kapcsolatban. Többször észrevételezte, hogy fontos ügyekben nem tartja jónak ilyen későn informálni a képviselőket. Ugyanakkor a reggel 8 órakor tartandó testületi ülések idejében, mint főállású tanító órát tart, így nem minden esetben tudja megoldani a részvételt, de fél év alatt ez sem változott, példa erre a május 17-i reggel 8-kor tartott rendkívüli ülés is.

Mivel a két képviselő szinte rendszeresen 5:2 arányban volt a testülettel, úgy ítélték meg, hogy nincs értelme tovább hadakozni. 

A választási eredmények alapján a következő képviselők: Szemerits Zsolt (Jobbik Mo-ért Mozgalom), Horváth Lajos Csaba (FIDESZ-KDNP)
Az ügy további pikantériája tehát, hogy Horváth Lajos Csaba - mint a korábban már lemondott öt képviselő - a FIDESZ-KDNP csapat tagjaként indult az időközi választásokon. Hogy ő vállalja-e a megbízatást, később derül ki. (Utána Horváth Zoltán kapta a legtöbb szavazatot.) Korábbi információk alapján Szemerits Zsolt biztosan a testület tagja lesz, de ez ő még nem erősítette meg.

 

Tovább tolódik a város-rehabilitációs pályázat menedzserének megválasztása

A fertődi sajtószoba közleménye:
"Ma reggel 8.00 órától rendkívüli ülésen tárgyalta a testület a Város rehabilitációs projekt projektmenedzselésére és műszaki ellenőrzésére kiírt tendert, melynek következtében eredményhirdetésre a mai napon nem kerülhet sor, mivel ismételt hiánypótlás bekérése vált szükségessé."
 

További hír Fertődről, hogy a május 17-én reggel 8 órakor tartott ülésen a testület vizsgálatot indított a nem rég történt szalmonella-fertőzésekkel kapcsolatban.
A vizsgálatra egy főt, Dr. Irinkov D. Mihályt jelölte a testület. Hangsúlyoznom kell, hogy a vizsgálat nem az iskolakonyhát üzemeltető Kft. ellen indul, hanem azt kívánjuk megtudni, hogy az önkormányzat részéről mindennemű tájékoztatás megtörtént-e a lakosság felé. Ezekből az információkból pedig a jövőre nézve tanulságokat vonhatunk le. - Mondta el Kocsis Ferenc polgármester.
A fertődi sajtószoba közleménye: "A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy az Önkormányzat megtett-e minden szükséges intézkedést mind a fertőzésben érintett gyermekek szülei tájékoztatása vonatkozásában, mind pedig a hasonló esetek elkerülése érdekében. A vizsgálat nem foglalkozik sem az ÁNTSZ, sem pedig az állategészségügy hatáskörébe tartozó kérdésekkel, így nem vizsgálja a közétkeztetési szolgáltatást ellátó vállalkozás esetleges felelősségét sem."



Hozzászólások

Közélet rovat további cikkei

Fertőd: Közmeghallgatás

2013. május 22.
Fertőd - A szerdán tartott fertődi közmeghallgatáson jelentős ügyekben hullott le a lepel. Sokan... Fertőd: Közmeghallgatás tovább

NYDRFÜ: A vagy B? Fertőd: C

2013. május 5.
Fertőd - Pénteken délután 16:15 órakor rendkívüli képviselő-testületi ülésen egy napirendi pontot... NYDRFÜ: A vagy B? Fertőd: C tovább

Városrehabilitáció Fertődön: hogyan tovább?

2013. május 3.
Fertőd - Ma, péntek délután 16:15-kor rendkívüli képviselő-testületi ülés keretében döntenek... Városrehabilitáció Fertődön: hogyan tovább? tovább

Távozik a közmédiától Bakos Piroska

2013. május 3.
Nem tart tovább igényt az MTVA a magyar uniós elnökség egykori szóvivőjére, aki külpolitikai... Távozik a közmédiától Bakos Piroska tovább

Lakossági fórum Fertődön: A folytatás indokolt

2013. április 15.
Fertőd - Április 19-én, pénteken 18 órakor a fertőd-süttöri iskola tornatermében lakossági... Lakossági fórum Fertődön: A folytatás indokolt tovább

Kormánydöntés: Fertőd teljes adósságát átvállalja a kormány

2013. április 11.
Fertőd esetében százszázalékos lesz a konszolidáció, s ez mintegy 786 millió forint adósság... Kormánydöntés: Fertőd teljes adósságát átvállalja a kormány tovább

Fertőd 786 milliós adósságát vállalta át az állam

2013. április 11.
Fertőd - 786 millió forintos adósságát átvállalta az állam, ami 100 százalékos... Fertőd 786 milliós adósságát vállalta át az állam tovább

100 éve született a lövői gyógyszerész

2013. március 20.
Sopron - Dr. Horváth Dénes 1913 májusában, Lövő községben született 100 éve, melynek alkalmából... 100 éve született a lövői gyógyszerész tovább

A szövetkezet vagy Kft az olcsóbb Fertődön?

2013. március 14.
Fertőd - A 2013. március 13-án Fertőd Város Polgármester azt állította, hogy az általa alakított... A szövetkezet vagy Kft az olcsóbb Fertődön? tovább

Fertőd: üres a kassza?

2013. március 14.
Fertőd - A 2013.március 13-i rendkívüli képviselő-testületi ülésen többször elhangzott Kocsis... Fertőd: üres a kassza? tovább

Fertődi gyorshír: Visszahívták az alpolgármestert

2013. február 20.
Fertőd – Információink szerint a ma (szerda) délutáni képviselő-testületi ülésen a tagok... Fertődi gyorshír: Visszahívták az alpolgármestert tovább

102 éves a legidősebb nagycenki lakos

2013. február 19.
Nagycenk – A település legidősebb polgára, Pölcz Kálmánné Trencsér Franciska 102.... 102 éves a legidősebb nagycenki lakos tovább


hirdetés
hirdetés

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Pomogy

Pomogy (németül Pamhagen) község Ausztriában, Burgenland tartományban, a Nezsideri járásban. Fertődtől 9 km-re északra, Kapuvártól 15 km-re északnyugatra, a Hanság északi szélén, a... bővebben »

További települések a térségben »

© Fertőpart.hu
A Fertő tó elsőszámú portálja