Horváth Tibor, Fertőszentmiklós polgármestere - Fotó: fertopart.hu archívum
Közgyűlést tartott a térségi Leader egyesület szerdán, ahol Gaál István elnök benyújtotta hivatalos lemondását. Köszöntőjében elmondta, hogy elnökségi tagként továbbra is szeretné támogatni munkájával az egyesületet, azonban mivel a tagok Ágfalva polgármesterét választották elnöknek és tudott, hogy ő nem kíván többé indulni a posztért, az elnöki tisztséget sem töltheti be a korábbiak szerint.
Gaál István interjút is adott a Kisalföld.hu -nak korábban.
Beszédében Gaál elmondta, hogy országos szinten egyedülálló fejlesztések mentek végbe. Nagyon büszke rá, hogy soha nem politikai alapon születtek meg döntések és mégis hitelmentes, jól működő szervezetet tud átadni utódjának.
Titkos szavazással a megjelent 62 tag egyöntetűen, 62 szavazattal a korábbi alelnökot, fertőszentmiklósi polgármestert Horváh Tibort válaszották meg a szervezet új vezetőjének.
Horváth Tibor megköszönte a korábbi elnök munkáját és elmondta, hogy továbbra is számít segítségére az elnökségi üléseken.
Soprontól 12 km-re a Fertő partján. A Fertő-Hanság Nemzeti Park része, gazdag növény és állatvilág jellemzi. Győr-Moson-Sopron megye egyik legszebb részén, a Fertő déli partját övező dombsor és... bővebben »
További települések a térségben »