A ponthatárok a hivatalos kihirdetést követően leghamarabb a
www.felvi.hu-n lesznek elérhetők, illetve böngészhetők majd a Facebookon is. Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták mobilszámukat, az általuk megjelölt szakok ponthatárairól a hivatalos kihirdetést követően SMS-ben kapnak értesítést.
A pontszámokat egy matematikai algoritmus segítségével határozzák meg, amely a keretszámokat és az intézmények kapacitását, a jelentkezők összpontszámát, illetve a megjelölt képzések sorrendjét figyelembe véve számítja ki az eredményeket. Az algoritmus a jelentkezők összpontszáma alapján minden szakon felállít egy-egy országos rangsort.
Ezt követően a legjobb teljesítményű jelentkezőktől kezdve besorolja őket az általuk első helyen választott szakra és intézménybe.
Amikor egy intézmény "megtelt", vagyis elérte a szakra felvehetők maximális létszámát, a program megállapítja a ponthatárt és a rangsorban következő, oda első helyen jelentkező diákot már a másodikként megjelölt képzésre sorolja be, majd így halad tovább.
Egy képzés ponthatárát az intézmény kapacitása mellett az befolyásolja, hogy hányan és milyen eredménnyel jelentkeztek oda. Minél több magas pontszámú jelentkező listáján szerepel az adott szak első helyen, annál magasabb lesz ott a ponthatár.
Függetlenül attól, hány képzést jelölt meg, minden jelentkező csak egy helyre kerülhet be: az általa felállított sorrendben arra a képzésre, ahol felvételi összpontszáma először éri el a megállapított ponthatárt. Ha a jelentkező összpontszáma minden jelentkezési helyén alacsonyabb, mint a megjelölt képzések ponthatárai, ebben az eljárásban nem vehető fel egyetlen szakra sem. Leghamarabb az augusztusi pótfelvételi során próbálkozhat újra.
Az idei évben változás, hogy az elérhető felvételi pontszám 480-ról 500-ra módosul, az emelt szintű érettségiért 40 helyett 50 többletpont kapható. A bekerüléshez legalább 240 pontot kell elérniük a felvételizőknek.
Mintegy 110 ezer diák jelentkezett főiskolákra, egyetemekre. A felvételizők körülbelül 80 százaléka jelölte meg az állami ösztöndíjas képzési formát, valamint 82.661-en jelentkeztek nappali képzésre. Levelező képzést a felvételizők 23 százaléka választott, esti munkarendet és távoktatást pedig alig egy-egy százalékuk jelölt meg első helyen.
Forrás: MTI