hirdet?s

240 év után ismét megnyitja kapuit Eszterháza Marionettszínháza

Kultúr | 2013. május 30.

Fertőd - Háromnapos zenei fesztivállal nyitja meg kapuit május 31-én, pénteken este a fertődi Esterházy-kastély Marionettszínháza. A 2009 szeptem¬berében, európai uniós forrásból elindított fejlesztéssorozat részeként megvalósult beruházás célja, hogy Eszterháza - akárcsak fénykorában - ismét az európai kultúra egyik központja legyen.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!

A nyitó hétvégén – egyúttal az Eszterházi Vigasságok fesztiválsorozat nyitányaként – az első este Perényi Miklós gordonkaművész és a Győri Filharmonikusok, vezényel Rácz Márton, a második estén Klukon Edit és Ránki Dezső, a harmadikon Vashegyi György vezényletével az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők.

A források szerint a látványos belső díszítésű, különleges akusztikájú, kivételes színpadi gépezetű Marionettszínházat a déli nagy park keleti oldalán emelték, és 1773-ban, vagyis éppen 240 esztendeje, Mária Terézia látogatása idején nyitot¬ták meg Haydn egyetlen báboperájával, a Philemon és Baucis-szal, amelyet a zeneművész maga dirigált. Kétszáznegyven évvel később ugyan mi mással is nyithatná újra kapuit a Marionettszínház, mint a Philemon és Baucis nyitányával?

A Marionettszínház – Víztorony – Narancsház épületegyüttes rekonstrukciója Molnár Csaba Ybl-díjas építész munkája. A felújítás lényege az épületek homlokzatának, tetőszerkezetének és belső tereinek rekonstrukciója, rendezvényközpont és koncertterem kialakítása volt. Az egykori térkontúrokat bemutató, eredeti barokk megjelenésében rekonstruált épület ettől az évtől kezdve többek között az Eszterházi Vigasságok hangversenyeinek, előadásainak ad otthont. E fesztiválsorozat keretében 2013. nyarán 15 héten át 150 fellépő művész, illetve együttes 61 hangversenyét hallgathatják meg Eszterháza vendégei.

Magyarország legszebb és a Világörökség részét képező barokk kastélya felújítá-sának első üteme 2009 szeptemberében kezdődött el. Az összesen 1 milliárd 563 millió forintos összköltségű, európai uniós támogatással megvalósuló beruházás részeként újult meg a kastély páratlan díszudvara, és befejeződött a kastély homlokzatának a felújítása is. Ugyancsak ennek a nyertes uniós pályázatnak köszönhetően megújult a lépcsőház, a földszinti nyári hűsölő és a nyári ebédlő, valamint elkészültek az emeleti két díszterem restaurátori munkálatai is. 

Az első ütem befejező munkálataival párhuzamosan indulhatott el a második ütem. A csaknem kétmilliárd forintos, ugyancsak európai uniós fejlesztés részeként restaurálták a porcelánkabinetet és a kastély fogadóterét, valamint befejezték a Marionettszínház és a Narancsház épületének helyreállítását és elvégzik a télikert szintsüllyesztését is. Emellett hamarosan befejeződik a hazánkban egyedülálló kulturális értéknek számító- kínai lakk-kabinet helyreállítása is.

A beruházás harmadik ütemében, több mint egymilliárd forintos uniós és állami támogatással a többi között felújítják az Eszterháza jövőbeni zenei bázisaként szolgáló, úgynevezett kiskastély épületet, a kastély Mária Terézia kiállítási szár-nyát, valamint megvalósul a főépületben egy barokk színházkiállítás. Emellett összekötő szárnyat építenek a Narancsház és a kiskastély között, parkolókat alakítanak ki, valamint elvégzik a díszudvar kandelábereinek a rekonstrukcióját, és restaurálják a keleti és a nyugati kamarakertek kerítését is. 

Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló kastélyrekonstrukcióval párhuzamosan zajlik egy több mint 200 millió forintos kertrekonstrukciós beruházás is Eszterházán. Ennek részeként megújul egyebek között a kastély északi parkjá¬nak patakparti területe, sor kerül az angolkert helyreállítására és a 20 ezer töves Esterházy-rózsakert kialakítására is.




Hozzászólások

Kultúr rovat további cikkei

Nyitóhétvége a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban

2015. június 24.
Közel 700-an voltak kíváncsiak az őslényeket, kőbányászatot, valamint a Fertő-táj növény- és... Nyitóhétvége a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban tovább

Hercegi Kiskönyvek néven kiadványsorozatot indult

2015. május 30.
Az Esterházy Kastély Kápolna alapítvány színvonalas, képekben gazdag, de alacsony áron elérhető... Hercegi Kiskönyvek néven kiadványsorozatot indult tovább

Eszterházi Vigasságok - Tavasztól őszig 50 koncert a fertődi...

2015. május 7.
Tavasztól őszig csaknem 110 fellépő 50 hangversenyével várja vendégeit a fertődi... Eszterházi Vigasságok - Tavasztól őszig 50 koncert a fertődi Esterházy-kastélyban tovább

KULTURÁLIS TALÁLKOZÓ ÉS MŰHELYNAP

2015. április 30.
A térség kulturális szakemberei tervezték a jövőt Hegykőn április 25.-én KULTURÁLIS TALÁLKOZÓ ÉS MŰHELYNAP tovább

Kastélyprogram - Négy Győr-Moson-Sopron megyei kastély újulhat...

2015. március 10.
Fertőd – A kulturális, egészség-, gyógy-, vadász- és vallásturizmusra építenének a Nemzeti... Kastélyprogram - Négy Győr-Moson-Sopron megyei kastély újulhat meg tovább

Esterházy hercegek a 20. században

2014. december 7.
Dr. Varga Kálmán, aki korábban többek között a fertődi Esterházy-kastélynak is igazgatója volt,... Esterházy hercegek a 20. században tovább

Az Eszterháza Központ tagintézménye lesz a nagycenki...

2014. október 17.
Nagycenk – Az Eszterháza Központ tagintézménye lesz a nagycenki Széchenyi-kastély a hozzá... Az Eszterháza Központ tagintézménye lesz a nagycenki Széchenyi-kastély tovább

Az Eszterháza-központhoz kerül a nagycenki kastély és...

2014. augusztus 1.
A fertődi Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont kulturális és turisztikai szerepének... Az Eszterháza-központhoz kerül a nagycenki kastély és fertőrákosi Püspöki palota tovább

Visszanyerheti rangját a nagycenki Széchenyi-múzeum

2014. március 19.
Nagycenk - Visszaszerezné a múzeumi státuszt az évekkel ezelőtt közérdekű muzeális kiállítóhellyé... Visszanyerheti rangját a nagycenki Széchenyi-múzeum tovább

Márciustól működik az Eszterháza Központ

2014. február 12.
Fertőd - Március 1-jén jön létre az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont, amelynek... Márciustól működik az Eszterháza Központ tovább

Új intézményt hoznak létre a fertődi Esterházy-kastélyegyüttes...

2014. február 12.
Fertőd - Márciustól egy új intézmény, az Eszterháza Központ működteti a fertődi... Új intézményt hoznak létre a fertődi Esterházy-kastélyegyüttes működtetésére tovább

Szöktetés a raktárból

2013. november 2.
Fertőd - Abszurd helyzet állt elő - Orbán rákérdezett, hogy lehet ilyen? Akadályozta az... Szöktetés a raktárból tovább


hirdet?s

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Lövő

Időszámításunk előtt 34 évvel rómaiak vetették meg a lábukat a mai Dunántúl területén, melyet ők a régi lakosságról Pannóniának neveztek el. Az utak mentén a rómaiak őrállomásokat helyeztek el. Ilyen őrállomása volt a rómaiaknak Lövőn is. (Ezen őrállomás a "Várhely" nevet kapta a későbbiekben.)... bővebben »

További települések a térségben »

© Fert?part.hu
A Fertő tó elsőszámú portálja