hirdet?s

Kistehetségek nagy lehetősége

Programajánló | 2011. szeptember 13. Kapcsolódó galériák

Fertőszéplak - Idén harmadik alkalommal rendezik meg a 8-10 éves korosztály számára a www.fertopart.hu Kupát Fertőszéplakon. A korábbi két rendezvényen is fedeztek fel tehetségeket.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!

Kistehetségek nagy lehetősége

II. www.fertopart.hu Kupa

A rendezvényen nyolc csapat fog szerepelni, akik két négy fős csoportban játszák a mérkőzéseket: Sopronhorpács (a címvédő csapat), Fertőszéplak (a rendező), Fertőd, Fertőszentmiklós, Nagycenk, Lövő, Mihályi, Zsira.


Korábban


A szervezők szeretettel várnak minden labdarúgást kedvelő érdeklődőt 2011. szeptember 27-én kedden, 13 órától a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő www.fertopart.hu vándorkupára.
Az előző évekhez hasonlóan a helyszín idén is a fertőszéplaki labdarúgó pálya lesz. A versenyre jelentkezhetnek a II. korcsoportos fiúk, lányok, akik 2000. január 1. után születtek. A visszajelzések alapján maximum 8 csapat mérheti össze a tudását, a győztes csapat pedig egy évre elnyeri a vándorserleget, valamint az 1-3 csapat éremdíjazásban részesül. A mérkőzések alatt a diákolimpiai versenyszabályok érvényesek.
A kupa sztárvendégei idén is Csiszár Ákos és Tiber Krisztián, sokszoros  NB 1-es játékosok az FTC és a Debrecen volt játékosai lesznek.

A II. www.fertopart.hu Kupa beszámolóját itt nézheti meg.



Kapcsolódó galériák

II. www.fertopart.hu Kupa - 2010
2010. szept 28. | 115 db kép

II. www.fertopart.hu Kupa - 2010

Hozzászólások

Programajánló rovat további cikkei

Nyári táborok

2015. június 19.
Nyári táborok Fertőszentmiklóson, Röjtökmuzsajon és Fertőendréden Nyári táborok tovább

Hungarikumok a Fertő-tájon Fertő-táj Világörökség Nap

2015. április 21.
2015. május 16. 10-17 óra - Programfüzet Hungarikumok a Fertő-tájon Fertő-táj Világörökség Nap tovább

Folytatódnak a Kapuvári Szabadegyetem

2015. február 19.
Folytatódnak a Kapuvári Szabadegyetem előadásai a Rábaközi Művelődési Központ előcsarnokában. A... Folytatódnak a Kapuvári Szabadegyetem tovább

Így írok én… című irodalmi pályázat

2015. január 22.
Vigyázz Bubu, röpülünk! - ismét meghirdeti a Pro Kultúra az Így írok én… című irodalmi... Így írok én… című irodalmi pályázat tovább

Újra KöVi tréning!

2015. január 19.
Érdekelnek a kamera használatának trükkjei? Szeretnél érteni a vágóprogramhoz? Mindent tudni... Újra KöVi tréning! tovább

INFÓ KLUB Fertődön

2015. január 19.
Ha túl okos a telefonod és érthetetlen a táblagéped ne habozz, téged is vár az infó klub Fertődön... INFÓ KLUB Fertődön tovább

Adventi készülődés és vásár

2014. november 24.
Hagyományteremtő céllal, idén az első alkalommal helyi termelők és kézművesek vásárával és... Adventi készülődés és vásár tovább

Öko-karácsony dizájn pályázat

2014. november 14.
Tisztelt Pedagógusok, kedves Családok és vállalkozó kedvű, környezettudatos Fiatalok! A... Öko-karácsony dizájn pályázat tovább

Ismét koronáznak Sopronban!

2014. augusztus 8.
Sopron - Koronázási ünnepélyre várnak mindenkit a Nagyboldogasszony Templomban 2014. augusztus... Ismét koronáznak Sopronban! tovább

Tízforrás Fesztivál 2014

2014. július 8.
2014. július 11. és 20. között 11. alkalommal kerül megrendezésre a Tízforrás Fesztivál. 10 napon... Tízforrás Fesztivál 2014 tovább

Szentivánéji Álom - Sopron Folkest

2014. június 13.
Sopron - Könnyűzenei és népzenei programok több színpadon, soproni borok, kézműves vásár,... Szentivánéji Álom - Sopron Folkest tovább

Múzeumok Éjszakája a Soproni Múzeumban

2014. június 13.
Sopron - Múzeum Nagykanállal: A Soproni Múzeum idén is csatlakozott a Múzeumok éjszakája országos... Múzeumok Éjszakája a Soproni Múzeumban tovább


hirdet?s

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Fertőhomok

A Kisalföld nyugati szélén Soprontól 16 km-re helyezkedik el Hidegség és Hegykő között. Forgalmi út menti, egyutcás település a Fertő partján fésűs beépítéssel. A Győr-Sopron... bővebben »

További települések a térségben »

© Fert?part.hu
A Fertő tó elsőszámú portálja