A túra június 25.-én reggel közös evezéssel indul a Lajtán és szombaton délben ér célba a Mura menti Kerkaszentkirályon. A gyönyörű tájakon kerékpározva megismerheti a nemzeti- és natúrparkok látnivalóit, izgalmas programkínálatát, illetve betekintést nyerhet a határon átnyúló program által támogatott további ökoturisztikai fejlesztésekbe is.
„A PaNaNet projekt keretében megkezdődött egy régóta kézenfekvő lehetőség kihasználása, mégpedig az osztrák-magyar határtérség védett területeinek, nemzeti- és natúrparkjainak a hálózati együttműködése. Közép-Európában ilyen kis területen nem található meg az élőhelyek, növény és állatvilág ilyen sokszínűsége, így a természeti látványosságok, kínálatok közös bemutatása és értékesítése jó lehetőségeket kínál a vidéki térségek számára”, mutatott rá Básthy Béla a Magyar Natúrparkok Szövetségének elnöke.
A 6 napos promóciós túra során a résztvevők eveznek a Lajta folyón, a Fertő-táj Világörökség településein áttekerve kerékpárjuk nyergéből csodálhatják meg a természet és az épített környezet harmóniáját, a Mária úton zarándok kapu szentelésének lehetnek részesei, a Lánzséri hegyekben a kelták nyomában barangolnak, a Lékai vár padlásán denevérekkel barátkoznak, Kőszegen bakancsot húzva az alpannonia túraút első kilométereit teszik meg, Beleden (Bildein) a Pinka völgyében „határélményekben” lesz részük, majd a Rábán kenuba szállnak és az Őrség vadregényes erdein keresztül tekerve érkeznek meg a Kerka völgyébe, ahol az erdei vasúton megpihenve érnek célegyenesbe, s gurulnak le a Mura folyóhoz.
„Mint a régióért felelős turisztikai szakember nagyszerű kezdeményezésnek tartom a PaNaNet projektet, hisz a határtérség magyar és osztrák ökoturisztikai kínálatának közös marketingjével, promóciójával újabb erős lábat kap régiónk idegenforgalmi palettája. Az egyes natúrparkok önállóan talán kevésbé vonzó kínálata így felértékelődik és a kidolgozott csomagok segítségével akár több napot vagy egy egész hetet is térségünkben töltetnek a statisztikák által is bizonyítottan ’jól költő’ európai ökoturisták”, hangsúlyozta hozzászólásában Tama István a Magyar Turizmus Zrt. regionális képviseletvezetője.
Program és napi szakaszok:
hétfő, június 25.
Neusiedler See-Leithagebirge Natúrpark, Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Park, Fertő-Hanság Nemzeti Park
7.30 Találkozó Jois-ban a polgármesteri hivatalnál
8.00 Transzfer Gattendorf-ba
9.00 Evezés a Lajtán, a Leitha – Lajta projekt bemutatása, azt követően transzfer Jois-ba
11.00 A promóciós kerékpártúra startja Jois-ban (polgármesteri hivatal)
12.00 Purbach – az épülő RAMSAR - Centrum megtekintése
13.30 Oggau – ebéd
15.30 Kikötő Mörbisch – komppal áthajózás a Fertő tó keleti partjára Illmitz-be (a hajón sajtótájékoztató)
16.30 Illmitz strand – a „Határon átnyúló mobilitás” projekt bemutatása (GreMo Pannonia)
17.30 Az Illmitz-i strand és a Nemzeti Park Központ között megálló egy madármegfigyelő magaslesnél
18.30 Határátlépési pont Apetlon - Fertőújlak
19.00 Vacsora és beszélgetés a sajtó képviselőivel a Csapody István Természetiskola és Látogatóközpontban Fertőújlakon
Szállás a Fertő-tájon
kedd, június 26.
Fertő-Hanság Nemzeti Park, Soproni – hegység Natúrpark, Rosalia-Kogelberg Natúrpark
Kerékpárral a Fertő tó déli partján.
9.30 Hegykő – Tornácos panzió – a PILGRIMAGE AT-HU zarándok projekt bemutatása: Mária kapu felszentelése, zarándok fogadó és menü bemutatása
11.00 A PaNaNet projektben felújított Csárdakapui csónakház bemutatása (Balf és Fertőrákos között)
12.30 Ebéd Sopronban
15.00 Sörházdombi kilátó (Sörházdombi u. 6.) – pillantás a Fertő tóra és a Soproni hegységbe
16.00 Határátkelő Ágfalva és Schattendorf között – a TRANSBORDER projekt bemutatása
18.00 Rohrbach - a PaNaNet projektben kialakított „Kaszálógyümölcsös központ” megtekintése
Vacsora és szállás Marz-ban
szerda, június 27.
Landseer Berge Natúrpark, Geschriebenstein - Írottkő Natúrpark
8.30 Transzfer Sieggraben-be
9.00 Sieggraben – látogatás a natúrpark iskolában
9.45 Schwarzenbach – a natúrpark bemutatás a kelta faluban
12.00 Kobersdorf - a „Virágzó natúrpark” projekt bemutatása
12.30 Megálló a PaNaNet projektben felállított „natúrpark kapunál” Markt St. Martin-ban,
13.00 Transzfer Lockenhaus-ba
13.30 Ebéd a várban, majd a „Denevér” projekt bemutatása
15.00 Lockenhaus, találkozó a templomnál – a PILGRIMAGE AT-HU zarándok projekt bemutatása
17.00 Találkozó az Őrségi Nemzeti Park Bechtold István Látogatóközpontjában Kőszegen, az alpannonia és IGEN projektek bemutatása
18.00 Kerékpárral a Kőszeg - hegyalján Cák és Velem érintésével Bozsokra
Vacsora és szállás Bozsokon
csütörtök, június 28.
Geschriebenstein – Írottkő Natúrpark, Weinidylle Natúrpark
9.00 Rechnitz – megálló a natúrpark irodánál
10.00 Markt Neuhodis – látogatás a vízimalomnál
12.00 Eisenberg – megálló a „Weinblick – bor kilátónál“, a transznacionális Greennet projekt bemutatása; azt követően ebéd Bildein-ben
15.00 Bildein - „Történet ház és Határélmény út” bemutatása
17.00 Moschendorf – „Vízi-élmény-világ” és az Energy-Camps projekt bemutatása; a vacsora napenergiával fűtött tűzhelyen készül
Szállás Hagensdorf-ban
péntek, június 29.
Raab-Őrség-Goričko Natúrpark, Őrségi Nemzeti Park
Transzfer menetrendszerinti GYSEV vonattal Körmendről Jennersdorf-ba / St. Martin an der Raab
9.00 Evezés a Rábán
11:00 Látogatás a Római kori múzeumban
11.30 A hármas határ kerékpárúton irány Neumarkt művészfaluba, a „Kreatív-utazások Burgenland” projekt bemutatása
12.00 Alsószölnök – Natúrpark látogatóközpont megtekintése és az ÖRRAGO projekt bemutatása
13.30 Ebéd Szentgotthárdon
17:00 Látogatás a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (Szalafő – Pityerszer), majd vacsora
19.00 Továbbindulás Őriszentpéterre
Szállás Őriszentpéteren
szombat, június 30.
Örségi Nemzeti Park, Balaton-felvidéki Nemzeti Park, Kerka – mente Natúrpark
Kerékpárral az Őrségen át Lentibe
10.00 Lenti - Termálfürdő, Göcsej és Kerka – mente natúrturisztikai kínálata és megvalósított fejlesztések
11.00 Utazás az erdei vasúttal Csömödérre
12.00 Megálló Szécsiszigeten a vízimalomnál
12.30 Kitekintés Tormaföldén a kilátóból
13.30 Kerkaszentkirály, záró sajtótájékoztató és az akció-, promóciós kerékpártúra értékelése; hazautazás
Előzetes információ: timea.novak@scardobona.hu vagy 06 30 410 0095-es telefonszámon,
www.pananet.eu