hirdet?s

Az első Esterházy Barokk Ételfőző Fesztivált rendezik meg Fertődön

Programajánló | 2013. július 2.

Fertőd - A barokk kor szépségét, gasztronómiáját, feledésbe merülő ízeit kívánja feleleveníteni a fertődi Esterházy-kastélyban július 19. és 21. között az Első Esterházy Barokk Ételfőző Fesztivál, amelynek főzőversenyén profi és amatőr szakácsok is összemérhetik tudásukat.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!

A versenyzőknek a választott úri konyha vagy csárda konyha kategóriában korhű módon elkészített barokk ételeket kell tálalniuk. A fesztiválon ugyanis az ízek mellett nagy hangsúlyt fektetnek a korhű megjelenésre is, amely szintén a zsűrizés tárgyát képezi.

 

 

A felújított Esterházy-kastély udvara

 

Úri konyha kategóriában a versenyzők kakast, pisztrángot, szűzpecsenyét kapnak alapanyagnak, amelyből - friss fűszernövények felhasználásával - a rendelkezésükre bocsátott kemencében és takaréktűzhelyen kell háromfogásos menüt elkészíteniük. A csárda konyha kategóriában marhalábszárból kell barokk ételt felszolgálni bogrács, tárcsa, illetve egyéb korhű főzőeszköz használatával. A sütés-főzésre öt óra áll rendelkezésre. Az úri konyha győztes menüsora lesz 2014 évben az Esterházy Kastély gálavacsoráinak menüsora.

Az esemény megkapta a Fertőd város kiemelt gasztronómiai eseménye címet, személyes fővédnöke pedig Esterházy Antal herceg. Szakmai vezetője és egyben a zsűri elnöke Ferenci István mesterszakács. A nemzetközi zsűri további hazai tagjai többek között szerepelnek az Opóczky mesterszakács testvérek is.

A versenyre nevezni július 12-ig lehet, a részletes információk és a jelentkezési lapok megtalálhatók a fesztivál honlapján.

A főzőversenyre készült ételeket a helyszínen az érdeklődő vendégek meg is kóstolhatják. A látogatókat színes programok és vásározók mellett Magyarország legkiválóbb kézműves sörei, korhű barokk italok, a térség borai és frissensültek várják.

 

MTI

 



Hozzászólások

Programajánló rovat további cikkei

Nyári táborok

2015. június 19.
Nyári táborok Fertőszentmiklóson, Röjtökmuzsajon és Fertőendréden Nyári táborok tovább

Hungarikumok a Fertő-tájon Fertő-táj Világörökség Nap

2015. április 21.
2015. május 16. 10-17 óra - Programfüzet Hungarikumok a Fertő-tájon Fertő-táj Világörökség Nap tovább

Folytatódnak a Kapuvári Szabadegyetem

2015. február 19.
Folytatódnak a Kapuvári Szabadegyetem előadásai a Rábaközi Művelődési Központ előcsarnokában. A... Folytatódnak a Kapuvári Szabadegyetem tovább

Így írok én… című irodalmi pályázat

2015. január 22.
Vigyázz Bubu, röpülünk! - ismét meghirdeti a Pro Kultúra az Így írok én… című irodalmi... Így írok én… című irodalmi pályázat tovább

Újra KöVi tréning!

2015. január 19.
Érdekelnek a kamera használatának trükkjei? Szeretnél érteni a vágóprogramhoz? Mindent tudni... Újra KöVi tréning! tovább

INFÓ KLUB Fertődön

2015. január 19.
Ha túl okos a telefonod és érthetetlen a táblagéped ne habozz, téged is vár az infó klub Fertődön... INFÓ KLUB Fertődön tovább

Adventi készülődés és vásár

2014. november 24.
Hagyományteremtő céllal, idén az első alkalommal helyi termelők és kézművesek vásárával és... Adventi készülődés és vásár tovább

Öko-karácsony dizájn pályázat

2014. november 14.
Tisztelt Pedagógusok, kedves Családok és vállalkozó kedvű, környezettudatos Fiatalok! A... Öko-karácsony dizájn pályázat tovább

Ismét koronáznak Sopronban!

2014. augusztus 8.
Sopron - Koronázási ünnepélyre várnak mindenkit a Nagyboldogasszony Templomban 2014. augusztus... Ismét koronáznak Sopronban! tovább

Tízforrás Fesztivál 2014

2014. július 8.
2014. július 11. és 20. között 11. alkalommal kerül megrendezésre a Tízforrás Fesztivál. 10 napon... Tízforrás Fesztivál 2014 tovább

Szentivánéji Álom - Sopron Folkest

2014. június 13.
Sopron - Könnyűzenei és népzenei programok több színpadon, soproni borok, kézműves vásár,... Szentivánéji Álom - Sopron Folkest tovább

Múzeumok Éjszakája a Soproni Múzeumban

2014. június 13.
Sopron - Múzeum Nagykanállal: A Soproni Múzeum idén is csatlakozott a Múzeumok éjszakája országos... Múzeumok Éjszakája a Soproni Múzeumban tovább


hirdet?s

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Sopron

Magyarország nyugati határa mellett, az Alpokalján, Bécstől 60 km-re, Budapesttől 220 km-re található. A Soproni-hegység és a Fertő-tó melletti Balfi-dombság között, az Ikva patak völgyében... bővebben »

További települések a térségben »

© Fert?part.hu
A Fertő tó elsőszámú portálja