A Segítő Kéz Szociális Szövetkezet az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány „Szövetkezz 2007.” pályázati felhívásán eredményesen szerepelt, így ennek köszönhetően nyílik családi napközi április elejétől.
A projekt lényege, hogy az országosan jellemző munkaerő-piaci hátrányokat csökkentse. A korábban állást kereső pedagógusok a szolgáltatások nyújtóiként, szeretettel várják a családi napközben 1 éves kortól a gyermekeket. A családok több szintű szolgáltatásokat vehetnek igénybe, az egész napos gyermekfelügyelettől, a pár órás játszóházon át, a korrepetálásig széles körben.
2009. március 19-én hivatalos megnyitóval ünnepelhetett a nonprofit szövetkezet minden tagja és a meghívott vendégeik is. A program ismertetésén túl, a résztvevők megtekinthették a felújított és családiasan berendezett épületet.
A tegnapi megnyitón a Segítő Kéz Szociális Szövetkezet igazgatóságának elnöke, Ábrahámné Takács Kornélia ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a család napközi és játszóház reményeik szerint a kezdet. Szolgáltatásaikat folyamatosan kívánják bővíteni. Szeretnék megtalálni az optimális középutat a gazdasági szektor és a szociális szféra között.
Rendkívül fontosnak tartja, hogy a családok helyben, minél komplexebb segítséget kapjanak problémáik orvoslásához. Véleménye szerint a világ ma minden hangzatos szózat ellenére, burkoltan családellenes, a gazdasági érdekek mindent felülírnak. Az Óv-Lak családi napközi nyíltan családbarát közösség és szolgáltató kíván lenni. Az ott dolgozók hiszik, hogy a társadalom legfontosabb egysége a család, melynek legnagyobb értéke a gyermek.