hirdetés

Játékos vetélkedő az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc emlékére

Programbeszámoló | 2010. március 12. | Fekete Attila Kapcsolódó galériák

Fertőd-Fertőendréd - A Babos József Térségi Általános Iskola Fertőendrédi Tagiskolájában játékos vetélkedővel emlékeztek a diákok az 1848 márciusában zajlott eseményekre 2010. március 12-én.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!
Játékos vetélkedő az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc emlékére

A verseny során változatos feladatokat kellett a tanulóknak megoldaniuk, amelyhez nemcsak tudás, hanem ötletesség, kreativitás, kézügyesség és énekhang is kellett. A feladatok nemcsak a történelem vagy az irodalom tantárgyhoz kapcsolódtak, hanem a más órákon – mint pl. ének, technika, matematika – tanult tudnivalókra is alapoztak.
A gyerekek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába, hiszen mindegyik csapat a legjobb tudása szerint szeretett volna szerepelni.
A feladatok között leginkább az ágyúkészítés és a 12 pont lúdtollal történő leírása aratott sikert, de a lovakról szóló totó és a Nemzeti dallal kapcsolatos feladat (activity) is derűt csalt a tanulók arcára.

A játékos vetélkedő megszervezése nagyon jó példa arra, hogy a fertőendrédi iskola nemcsak a gyerekek oktatását tartja feladatnak, hanem a nevelő munka is nagy szerephez jut. Nemzeti értékeink felidézése, megőrzése és annak továbbadása nagy felelősség, és minden magyar ember számára kötelező. Arra tanítjuk gyermekeinket, hogy hazájukhoz hű, értékes felnőtt emberekké váljanak. 

Írta: Fejes Ildikó



Kapcsolódó galériák

Játékos vetélkedő az 1848-1849-es for...
2010. márc 12. | 23 db kép

Játékos vetélkedő az 1848-1849-es forradalom emlékére - Fertőendréd - 2010

Hozzászólások

Programbeszámoló rovat további cikkei

Fertőszéplakon is farsangoltak

2012. február 2.
Fertőszéplak - Végre eljött a nap, amire oly sok fertőszéplaki iskolás várt: a farsang! A bált... Fertőszéplakon is farsangoltak tovább

Hasznos tanácsok a gyermekneveléshez

2012. február 1.
Fertőszentmiklós – Négy előadásból álló ingyenes pszichológiai előadássorozatot tartanak az... Hasznos tanácsok a gyermekneveléshez tovább

Kiállítás és irodalmi est

2012. január 30.
Petőháza - 2012. január 29-én ismét megtelt a petőházi Közösségi Ház vendégekkel. Kiállítással... Kiállítás és irodalmi est tovább

Népszerű kezdeményezés Petőházán

2012. január 30.
Petőháza - Január 27-én, pénteken tartották Petőházán az első bolhapiacot és bababörzét -... Népszerű kezdeményezés Petőházán tovább

Sikeres volt a galambkiállítás

2012. január 10.
Nagycenk - Negyedik alkalommal került megrendezésre Nagycenken a galambkiállítás. Sikeres volt a galambkiállítás tovább

Szilveszteri futás Sopronban

2012. január 2.
Sopron, Fertőszentmiklós - Sopronban már hagyománnyá vált módon búcsúztatták az óévet: a Soproni... Szilveszteri futás Sopronban tovább

Vásárolj Fertődön! Nagy siker! - Fotókkal, videóval

2011. december 23.
Fertőd - Gálaest keretében sorsolták ki a több, mint 1 millió Ft értékű nyereményeket az... Vásárolj Fertődön! Nagy siker! - Fotókkal, videóval tovább

Idősek karácsonya Fertőszentmiklóson

2011. december 21.
Fertőszentmiklós - 2011. december 16-án, pénteken 16:00 órakor tartották a fertőszentmiklósi... Idősek karácsonya Fertőszentmiklóson tovább

Falukarácsony és ünnepi koncert Petőházán

2011. december 21.
Petőháza – Advent negyedik vasárnapján Petőházán a hagyományoknak megfelelően karácsonyi... Falukarácsony és ünnepi koncert Petőházán tovább

Kívül-belül szép

2011. december 20.
Fertőszéplak - Fertőszéplakon az idei évben december 17-én, szombaton 18 órától került... Kívül-belül szép tovább

Adventi vásár Nagycenken

2011. december 15.
Nagycenk - A kastélypark adott otthont az idei adventi vásárnak, mely a negyedik, és egyben az... Adventi vásár Nagycenken tovább

Emléktáblát avattak Sopronkőhidán

2011. december 11.
Sopronkőhida - Szentmisével és emléktábla avatással emlékeztek ma a boldoggá avatás előtt álló P.... Emléktáblát avattak Sopronkőhidán tovább


hirdetés
hirdetés

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Sopron- Balf

Balf az ország legnyugatibb csücskében található,ahol a szubalpin klima és a Balfi klima találkozik a Fertő tó nádas, mocsaras, védett élővilágával. Közigazgatásilag Sopronhoz tartozik, de... bővebben »

További települések a térségben »