hirdetés

Guinness-rekord: 2200 kisgyerek énekelt együtt Sopron főterén

Programbeszámoló | 2007. október 15. | Gergácz Roland

Minden várakozást túlszárnyalt az október 15-i Guinness-rekordkísérlet Sopronban. Győr-Moson-Sopron megyéből összesen 2200 kisgyerek énekelt együtt T. Horváth Józseffel a Fő téren, minden idők legnagyobb magyar gyerekkórusaként.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!
Guinness-rekord: 2200 kisgyerek énekelt együtt Sopron főterén

Kétezer kétszáz éneklő gyermek felállította a legnagyobb gyerekkórussal készített hangfelvétel magyarországi rekordját. A rekordot remélhetőleg a nemzetközi Guinness szervezet is elfogadja és bejegyzi, hiszen ilyen próbálkozás még az ő adatbázisukban sem szerepel. A sikerben azért is bízunk, mert a lebonyolítás a nemzetközi szervezettől előzetesen megkapott előírások szerint történt.

A soproni Fő terén tegnap délelőtt kilenc óra után kezdtek gyülekezni kísérőikkel a megye óvodásai és kisiskolásai, hogy a Kisalföld soproni szerkesztősége által szervezett Guinness rekordkísérleten – azaz T. Horváth József lemezén énekelve – részt vegyenek. A reggeli csípős hideg sem szegte a kicsik kedvét, hiszen még az előzetesen bejelentettnél is többen, 2200-an jöttek el. Szinte mindegyik soproni intézményből voltak gyerekek, sőt még a szomszédos Burgenlandból is érkeztek érdeklődők. Így most már biztosan állíthatjuk, az ország legnagyobb gyerekkórusa énekelt együtt Sopronban. A rekordkísérletben résztvevő gyerekek három dalt énekeltek közösen, a Hóembert, a Kapuvárt és az Újévi köszöntőt.

A kísérlet sikerességéről a magyarországi rekordok regisztrátora, Sebestyén István állított ki tanúsító jegyzőkönyvet.

Az eseményről hangfelvétel, majd CD készül. Mint arról a Kisalföld többször beszámolt, T. Horváth József zeneszerző Sarkady Sándor soproni költő megzenésített verseiből gyereklemezt készít Télkergető címmel. A lemez reményeink szerint Mikulásra már el is juthat a gyermekekhez.

A megye 14 településének 35 intézményéből érkeztek óvodások, kisiskolások. A kezdeményezést támogatta a soproni önkormányzat. A GySEV is azonnal igent mondott a kísérletben résztvevő gyermekek és pedagógusok ingyenes szállítására, plusz vasúti kocsik üzembe állításával. Több cég kis pogácsával és forró teával kedveskedett a téren lévőknek. A gyermekek biztonsága érdekében első szóra csatlakozott a kezdeményezéshez a mentőszolgálat, a rendőrség és a polgárőrség is, segítségükre szerencsére nem volt szükség.

 

forrás:www.kisalfold.hu



Hozzászólások

Programbeszámoló rovat további cikkei

Porpáczys diákok Szardínián

2012. május 21.
Fertőd – Csodálatos élményben lehetett része az elmúlt napokban a fertődi középiskola hat... Porpáczys diákok Szardínián tovább

Borverseny eredmények

2012. május 16.
Fertőszentmiklós - Harmadik alkalommal került megrendezésre a város Borversenye. Nevezhetett... Borverseny eredmények tovább

Rábaköz tereprali - eredmények

2012. május 15.
Rábaköz - 2012. május 13-án Korda Erik nyerte vasárnap a hétfutamos tereprali ob második versenyét. Rábaköz tereprali - eredmények tovább

Kiálllítással összekötött irodalmi est

2012. május 3.
Petőháza - Kiállítással egybekötött, nagy sikerű irodalmi estet tartottak 2012. április 27-én a... Kiálllítással összekötött irodalmi est tovább

Helyi termék találkozó

2012. május 2.
Fertőszentmiklós - 2012. április 26-án újabb találkozóra hívta az AILE munkaszervezete a térség... Helyi termék találkozó tovább

Szemétszedés: A hagyomány kötelez

2012. április 23.
Fertőd – Védjük, óvjuk környezetünket! Tegyük tisztává, hogy jól érezzük magunkat benne! Ez... Szemétszedés: A hagyomány kötelez tovább

Megnyitottak a felújított gránátosházak Fertődön

2012. április 10.
Fertőd – Április 7-én, szombaton került sor a fertődi gránátosházak átadására. A két... Megnyitottak a felújított gránátosházak Fertődön tovább

Vízzel kapcsolatos előadás és kísérleti bemutató (képek)

2012. március 30.
Fertőszéplak - Minden évben van egy nap, amikor fókuszba kerül egy olyan anyag, ami számunkra... Vízzel kapcsolatos előadás és kísérleti bemutató (képek) tovább

Egyetemi sportnapok Sopronban

2012. március 30.
Hatodik alkalommal rendezte meg a Tanár-Diák Sportnapot a Nyugat-magyarországi Egyetem... Egyetemi sportnapok Sopronban tovább

A 2. magyar hadsereg történetéről tanultak

2012. március 28.
Agyagosszergény - A Közi Horváth József Népfőiskola legutóbbi rendezvényén a doni katasztrófa... A 2. magyar hadsereg történetéről tanultak tovább

Szezonnyitó kerékpártúra (képekkel)

2012. március 15.
Fertőszéplak – Tavasszal a kerékpárszezon is újra indul. A sport lelkes rajongói megtették... Szezonnyitó kerékpártúra (képekkel) tovább

Fertő tó, mint díszvendég

2012. március 12.
Március elején került megrendezésre Budapesten a Boat Show (hajókiállítás), melyen a Fertő tó,... Fertő tó, mint díszvendég tovább


hirdetés

GYSEV, velünk élmény az utazás!

  • Nagycenki Gyereknap nem csak gyerekeknek! Nagycenki Gyereknap
nem csak gyerekeknek!

    Ünnepeljük a gyerkőcöket zakatolással! 2012.május 27., 10-17.00h

  • Irány a Balaton Buli vonattal! Irány a Balaton
Buli vonattal!

    Tarts Velünk a Balatonra, verd fel a sátrad közvetlenül a vízparton, a Tomaj Campingben, és bulizz egy nagyot a barátaiddal a badacsonyi parti-hajón!

  • Kalandra fel a Holdfényligetbe! Kalandra fel a
Holdfényligetbe!

    Gyöngyösfalui Holdfény Ligetben kipróbálhatod Magyarország egyik legnagyobb erdei drótkötélpályáját, a trambulint az óriásjátszót és az izgalmas ösvényeket...

  • VOLT Fesztiválra Volt vonattal!  VOLT Fesztiválra
Volt vonattal!

    Ha a VOLT Vonatot választod, biztos helyed lesz, és gyorsan célba érsz, mert Budapest és Sopron között a vonat sehol nem áll meg.

további szervezett utak »
hirdetés

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Harka

Harka, Magyarország északnyugati részén,Gyõr-Moson-Sopron megyében, az Alpokalján, Soprontól délre, 5 km-re, közvetlenül az osztrák határ mellett helyezkedik el. Tengerszint feletti... bővebben »

További települések a térségben »