Az idén immár 36. alkalommal megrendezésre kerülő verseny célja annak az eldöntése, hogy az adott évben a következő versenyig ki viseli az ország legjobb halfőzője címet. Ez önmagában is elég komoly megtiszteltetés az érintetteknek, ráadásul együtt jár azzal, hogy győztes nyer egy 150 ezer forint értékű utazási lehetőséget, amit az AB AGRO Utazási Iroda szponzorál. Minden kategória első három helyezettje értékes ajándékot, tárgynyereményt kap, minden fokozatba sorolt étel készítője pedig oklevélben részesül.
Maga a verseny egy nagyon hagyományos verseny, a természetes vízi halászok baráti összejöveteleként indult, és ezt a baráti összejövetelt, a „legyünk együtt, érezzük jól magunkat” hagyományt ápolja lényegében ez a verseny.
Szombaton az eseményen is elhangzott a verseny a története: A versenyek kezdetén a nagybaracskai születésű, „Sobri” Farkas József nyerte meg minden összejövetelen a versenyt. Ekkor még csak halászlét főztek, később viszont elkezdtek kategorizálni, így alakult ki az a gyakorlat, amit követett a mostani verseny is. Több kategóriában indulhattak a versenyzők. A jelenlegi négy kategória a következő:
- Dunai jellegű halászlé („Sobri örökség”)
- Tisza-Körösi jellegű halászlé
- Afrikai harcsa különlegességek
- Egyéb halétel
A kategória győztesein kívül, választanak egy abszolút győztest is. Amikor bevezették a kategóriákat, a dunai jellegű kategóriát megnyerte és kapott pontszáma alapján is az abszolút győztes „Sobri” Farkas József lett. Eddig a zsűri tudta, hogy kinek a főztjét kóstolja, ezt követően viszont titkosították a versenyt. Bevezették azt az eljárásrendet, ami mindmáig érvényesül, hogy a zsűri csak a tál étellel és egy számmal találkozik, ami megjelöli, hogy melyik ételt kóstolja, így a zsűri kizárólag az íz és látvány alapján hozza meg a döntését. Eredményhirdetéskor a számokat hirdetik ki, aki felmutatja a megfelelő szám ellenpárját, az a győztes. A titkosítás bevezetése után is mindent „Sobri” nyert meg. Ezek után úgy döntöttek, hogy kiemelik és meghívják a zsűribe. Így lehetett megtörni „Sobri” Farkas József egyeduralmát ezen a versenyen. Ő az, aki Ország Örökös Halfőző Bajnoka címet is megkapta korábbi teljesítményéért, valamint Nagybaracska díszpolgára; sajnos 5 éve nincs közöttünk. Egy ugyanilyen jellegű versenynek is hagyományt teremtett, idén volt 22. Nagybaracskai Sobri Kupa Halfőző Verseny.
Idén 37 ételt készítettek a versenyzők a négy kategóriában. 9 dunai, 7 tiszai jellegű halászlé, 9 afrikai harcsa különlegesség, valamint 12 egyéb halétel készült. Végső győztes egy egyéb halétel készítője lett: Jenei László Gyomaendrődről.
A környékből kiváló együttesek és zenekarok adtak műsort a jóféle halételekhez. A fellépők között volt a Hegykői Tűzoltó Zenekar, a fertőhomoki horvát nemzetiségi Tambura Együttes, a Vitnyédi Hagyományőrző Néptáncegyüttes, a sarródi Árvalányhaj Nyugdíjas Egyesület, valamint a sopronkövesdi Kövirózsa Néptáncegyüttes.
Dr. Orosz Sándor, a HALTERMOSZ ügyvezető elnöke így nyilatkozott a rendezvényről:
- „Kiváló volt a hangulat. Azt gondolom, hogy aki a meglehetősen nagy riadalmat keltő idő ellenére meglátogatott bennünket – és több százan voltak, akik ezt tették – túl azon, hogy finom ételeket kóstolgathattak, nagyon kellemes műsornak is részesei lehettek a halfőző versenyen. Úgy jöttünk el a programról, hogy méltó folytatása volt a halfőző versenyek sorozatának, ami kiválóan sikerült. Ez első sorban annak köszönhető, hogy a Fertő-Hanság Nemzeti Park az első pillanattól sajátjaként kezelte és nagyon nagy lelkesedéssel szervezte az eseményt és ezért külön köszönetet szeretnék mondani Dr. Kárpáti László Úrnak és a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságának.”
A verseny díjazottjai:
Dunai Halászlé Kategória:
1. helyezés: Oláh Tibor, Dunaszekcső
2. helyezés: Bencsik Pál, Mohács
3. helyezés: Molnár Zoltán, Érsekcsanád
Különdíjas: Müller Tibor, Nagybaracska
Tiszai - Körösi Halászlé Kategória:
1. helyezés: Kanczler János, Sarród
2. helyezés: Jenei László, Gyomaendrőd
3. helyezés: Csicsai László, Kereki
Különdíjas: Szél Gábor, Hajdúszoboszló
Egyéb Halétel Kategória:
1. helyezés: Jenei László, Gyomaendrőd, Sült halak fatányéron
2. helyezés: Mészáros Pálné, Cibakháza, Pontyfilé vegyes zöldséggel, rösztivel
3. helyezés: Horváth Zsuzsa, Nyíregyháza, Korhely halászlé, irdalt pontyfilével
Különdíjasok: Molnár Zoltán, Érsekcsanád, Bőrébe újra visszabújt angolna
Mészáros Pál, Cibakháza, Harcsapörkölt vargányával
Afrikai Harcsa Különlegességek Kategória:
1. helyezés: Molnár Zoltánné, Érsekcsanád, Göngyölt harcsafilé Molnárné módra
2. helyezés: Hárskúti Jánosné, Szarvas, Tejszínes, gombás afrikai harcsa
3. helyezés: Dr. Müller Tibor, Szolnok, Afrikai harcsa fatálon
Különdíjas: Vígh Sándor, Budapest, Harcsafilé jóember módra
„Az Ország Legjobb Halfőzője”: Jenei László, Gyomaendrőd, Sült halak fatányéron /egyéb halétel
Soprontól 12 km-re a Fertő partján. A Fertő-Hanság Nemzeti Park része, gazdag növény és állatvilág jellemzi. Győr-Moson-Sopron megye egyik legszebb részén, a Fertő déli partját övező dombsor és... bővebben »
További települések a térségben »