hirdetés

Tanulmányút pedagógusoknak Eszterházán

Programbeszámoló | 2011. november 16.

Fertőd – Tegnap délután 15 órakor múzeumpedagógiai nyílt napot tartottak a fertődi Esterházy-kastélyban.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!
Tanulmányút pedagógusoknak Eszterházán
Az Esterházy-kastély nyílt napján 41 fős létszámmal vettek részt környékbeli pedagógusok. Kapuvárról, Fertőszentmiklós illetve Fertőd településekről is érkeztek tanárok. Főleg általános iskolás pedagógusokat hívtak egy kis megbeszélésre, ahol a jövőbeli múzeumpedagógiai foglalkoztató tervekről volt szó. Ötletek is felmerültek mindkét részről és valószínűleg a jövőben együtt is tudnak majd működni.

A délután folyamán Európai Uniós támogatásból megvalósuló fejlesztésekbe tudtak egy kicsit bepillantani a pedagógusok. A jelenlévők két csoportban  bemehettek a kastéy még felújítás alatt álló részeibe (ilyen például a Díszterem, Zeneterem, a nyári ebédlő, kínai lakktáblás szoba). A látogatás során inkább az első ütemre koncentráltak, azon belül is a főépületre. A megbeszélés során viszont egy kicsit már a második ütemet is előkészítették a tanárok számára. A második ütem munkálatai már megkezdődtek, az első ütemmel párhuzamosan folynak. Az első ütem lezárása valamikor jövő májusban várható, akkor lesz az átadása az érintett termeknek.

- A pedagógusokkal való egyeztetéseket követően körvonalazódnak a tervek. A kastélyban, a keleti patkószárnyban három teremben múzeumpedagógiai foglalkoztató termeket fogunk kialakítani, ami valószínűleg jövőre fog megvalósulni. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk a pedagógusokkal, hogy nekik milyen javaslataik, milyen ötleteik vannak, hoznának-e csoportokat a kastélyba. Mi pedig kedvezményeket tudunk ajánlani egyrészt a tárlatvezetésre vonatkozóan, másrészt a gyerekfoglalkozásokra - számolt be a rendezvényről Vörös Zsuzsanna, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságától.


Hozzászólások

Programbeszámoló rovat további cikkei

Porpáczys diákok Szardínián

2012. május 21.
Fertőd – Csodálatos élményben lehetett része az elmúlt napokban a fertődi középiskola hat... Porpáczys diákok Szardínián tovább

Borverseny eredmények

2012. május 16.
Fertőszentmiklós - Harmadik alkalommal került megrendezésre a város Borversenye. Nevezhetett... Borverseny eredmények tovább

Rábaköz tereprali - eredmények

2012. május 15.
Rábaköz - 2012. május 13-án Korda Erik nyerte vasárnap a hétfutamos tereprali ob második versenyét. Rábaköz tereprali - eredmények tovább

Kiálllítással összekötött irodalmi est

2012. május 3.
Petőháza - Kiállítással egybekötött, nagy sikerű irodalmi estet tartottak 2012. április 27-én a... Kiálllítással összekötött irodalmi est tovább

Helyi termék találkozó

2012. május 2.
Fertőszentmiklós - 2012. április 26-án újabb találkozóra hívta az AILE munkaszervezete a térség... Helyi termék találkozó tovább

Szemétszedés: A hagyomány kötelez

2012. április 23.
Fertőd – Védjük, óvjuk környezetünket! Tegyük tisztává, hogy jól érezzük magunkat benne! Ez... Szemétszedés: A hagyomány kötelez tovább

Megnyitottak a felújított gránátosházak Fertődön

2012. április 10.
Fertőd – Április 7-én, szombaton került sor a fertődi gránátosházak átadására. A két... Megnyitottak a felújított gránátosházak Fertődön tovább

Vízzel kapcsolatos előadás és kísérleti bemutató (képek)

2012. március 30.
Fertőszéplak - Minden évben van egy nap, amikor fókuszba kerül egy olyan anyag, ami számunkra... Vízzel kapcsolatos előadás és kísérleti bemutató (képek) tovább

Egyetemi sportnapok Sopronban

2012. március 30.
Hatodik alkalommal rendezte meg a Tanár-Diák Sportnapot a Nyugat-magyarországi Egyetem... Egyetemi sportnapok Sopronban tovább

A 2. magyar hadsereg történetéről tanultak

2012. március 28.
Agyagosszergény - A Közi Horváth József Népfőiskola legutóbbi rendezvényén a doni katasztrófa... A 2. magyar hadsereg történetéről tanultak tovább

Szezonnyitó kerékpártúra (képekkel)

2012. március 15.
Fertőszéplak – Tavasszal a kerékpárszezon is újra indul. A sport lelkes rajongói megtették... Szezonnyitó kerékpártúra (képekkel) tovább

Fertő tó, mint díszvendég

2012. március 12.
Március elején került megrendezésre Budapesten a Boat Show (hajókiállítás), melyen a Fertő tó,... Fertő tó, mint díszvendég tovább


hirdetés

GYSEV, velünk élmény az utazás!

  • Nagycenki Gyereknap nem csak gyerekeknek! Nagycenki Gyereknap
nem csak gyerekeknek!

    Ünnepeljük a gyerkőcöket zakatolással! 2012.május 27., 10-17.00h

  • Irány a Balaton Buli vonattal! Irány a Balaton
Buli vonattal!

    Tarts Velünk a Balatonra, verd fel a sátrad közvetlenül a vízparton, a Tomaj Campingben, és bulizz egy nagyot a barátaiddal a badacsonyi parti-hajón!

  • Kalandra fel a Holdfényligetbe! Kalandra fel a
Holdfényligetbe!

    Gyöngyösfalui Holdfény Ligetben kipróbálhatod Magyarország egyik legnagyobb erdei drótkötélpályáját, a trambulint az óriásjátszót és az izgalmas ösvényeket...

  • VOLT Fesztiválra Volt vonattal!  VOLT Fesztiválra
Volt vonattal!

    Ha a VOLT Vonatot választod, biztos helyed lesz, és gyorsan célba érsz, mert Budapest és Sopron között a vonat sehol nem áll meg.

további szervezett utak »
hirdetés

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Pereszteg

A Kisalföld nyugati szélén fekszik. Felszíni vizeit az Ikva patak gyűjti össze. Közvetlenül határos Nagycenk, Pinnye, Nagylózs és Sopronkövesd községekkel. Vasúton a Sopron-Szombathely vonalon közelíthető meg. Rendszeres autóbuszjárat van a Sopron—Győr vonalon. A 60-as években bevezetett... bővebben »

További települések a térségben »