hirdetés

Szoborszentelés Petőházán

Programbeszámoló | 2011. november 18. Kapcsolódó galériák

Petőháza - Pályázati pénzből újult meg Petőháza legrégibb utcája, a Dózsa György utca.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!
Szoborszentelés Petőházán
A beruházás eredményeként a járdát, a bejárókat egységes térburkolattal látták el, kialakítottak egy belső sétányt pihenő szigetekkel, növényágyakkal és elvégezték a gyepesítést is. Esztétikus, szép utcaképnek örülhetnek a település lakói, s ez a látvány tárul az átutazók és turisták szeme elé is.

Az utca közepén, az egykori régi templom helyén áll egy kőből faragott Mária szobor, mely a Szűzanya imádkozó alakját ábrázolja két angyal kíséretében.  A lábazaton látható felirat szerint Bencsics György helyi lakos állíttatta a szobrot 1886-ban.

Az utcában folyó munkával párhuzamosan történt meg a szobor felújítása. Kiss Horváth József szorgalmas és önzetlen fáradozása nyomán új külsőt kapott a műemlék, s megszépülve ékesíti környezetét.

A felújított utcát és szobrot 2011. november 13-án, a vasárnapi szentmise után szentelte meg Solymos Mihály a falu plébánosa - tájékoztatta portálunkat Lévainé Soós Klára.

Kapcsolódó galériák

Mária szobrot avattak Petőházán - 2011
2011. nov 21. | 11 db kép

Mária szobrot avattak Petőházán - 2011

Hozzászólások

Programbeszámoló rovat további cikkei

Porpáczys diákok Szardínián

2012. május 21.
Fertőd – Csodálatos élményben lehetett része az elmúlt napokban a fertődi középiskola hat... Porpáczys diákok Szardínián tovább

Borverseny eredmények

2012. május 16.
Fertőszentmiklós - Harmadik alkalommal került megrendezésre a város Borversenye. Nevezhetett... Borverseny eredmények tovább

Rábaköz tereprali - eredmények

2012. május 15.
Rábaköz - 2012. május 13-án Korda Erik nyerte vasárnap a hétfutamos tereprali ob második versenyét. Rábaköz tereprali - eredmények tovább

Kiálllítással összekötött irodalmi est

2012. május 3.
Petőháza - Kiállítással egybekötött, nagy sikerű irodalmi estet tartottak 2012. április 27-én a... Kiálllítással összekötött irodalmi est tovább

Helyi termék találkozó

2012. május 2.
Fertőszentmiklós - 2012. április 26-án újabb találkozóra hívta az AILE munkaszervezete a térség... Helyi termék találkozó tovább

Szemétszedés: A hagyomány kötelez

2012. április 23.
Fertőd – Védjük, óvjuk környezetünket! Tegyük tisztává, hogy jól érezzük magunkat benne! Ez... Szemétszedés: A hagyomány kötelez tovább

Megnyitottak a felújított gránátosházak Fertődön

2012. április 10.
Fertőd – Április 7-én, szombaton került sor a fertődi gránátosházak átadására. A két... Megnyitottak a felújított gránátosházak Fertődön tovább

Vízzel kapcsolatos előadás és kísérleti bemutató (képek)

2012. március 30.
Fertőszéplak - Minden évben van egy nap, amikor fókuszba kerül egy olyan anyag, ami számunkra... Vízzel kapcsolatos előadás és kísérleti bemutató (képek) tovább

Egyetemi sportnapok Sopronban

2012. március 30.
Hatodik alkalommal rendezte meg a Tanár-Diák Sportnapot a Nyugat-magyarországi Egyetem... Egyetemi sportnapok Sopronban tovább

A 2. magyar hadsereg történetéről tanultak

2012. március 28.
Agyagosszergény - A Közi Horváth József Népfőiskola legutóbbi rendezvényén a doni katasztrófa... A 2. magyar hadsereg történetéről tanultak tovább

Szezonnyitó kerékpártúra (képekkel)

2012. március 15.
Fertőszéplak – Tavasszal a kerékpárszezon is újra indul. A sport lelkes rajongói megtették... Szezonnyitó kerékpártúra (képekkel) tovább

Fertő tó, mint díszvendég

2012. március 12.
Március elején került megrendezésre Budapesten a Boat Show (hajókiállítás), melyen a Fertő tó,... Fertő tó, mint díszvendég tovább


hirdetés

GYSEV, velünk élmény az utazás!

  • Nagycenki Gyereknap nem csak gyerekeknek! Nagycenki Gyereknap
nem csak gyerekeknek!

    Ünnepeljük a gyerkőcöket zakatolással! 2012.május 27., 10-17.00h

  • Irány a Balaton Buli vonattal! Irány a Balaton
Buli vonattal!

    Tarts Velünk a Balatonra, verd fel a sátrad közvetlenül a vízparton, a Tomaj Campingben, és bulizz egy nagyot a barátaiddal a badacsonyi parti-hajón!

  • Kalandra fel a Holdfényligetbe! Kalandra fel a
Holdfényligetbe!

    Gyöngyösfalui Holdfény Ligetben kipróbálhatod Magyarország egyik legnagyobb erdei drótkötélpályáját, a trambulint az óriásjátszót és az izgalmas ösvényeket...

  • VOLT Fesztiválra Volt vonattal!  VOLT Fesztiválra
Volt vonattal!

    Ha a VOLT Vonatot választod, biztos helyed lesz, és gyorsan célba érsz, mert Budapest és Sopron között a vonat sehol nem áll meg.

további szervezett utak »
hirdetés

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Fertőrákos

A több, mint 800 éves település a Fertõ-Hanság Nemzeti Park része és 2001. óta büszkén viseli a "Világörökség része" címet. Fertőrákos Soprontól 10 km-re, a Fertő partján fekszik. Fertőrákos nyugatról keletre a kőfejtő lajtamészkövétől a Fertő nádasáig húzódik, a Rákos-patak... bővebben »

További települések a térségben »