hirdetés

Adventi vásár Nagycenken

Programbeszámoló | 2011. december 15.

Nagycenk - A kastélypark adott otthont az idei adventi vásárnak, mely a negyedik, és egyben az eddigi legszebb vására volt Nagycenknek. A csodálatos környezet, a programok, és természetesen a szebbnél szebb portékák sok látogatót vonzottak.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!
Adventi vásár Nagycenken
Ezúttal a nagycenki óvodások és iskolások mellett Peresztegről is érkeztek gyerekek, akik karácsonyi műsorral és lucázással szórakoztatták a vásári közönséget. Élő Máté, és a nagycenki Templomi Kórus is bemutatkozott. A vásár ideje alatt a gyerekek részt vehettek a kastélybeli játszóházban, mások lovas kocsira ülve utazhattak. A szereplőket meleg teával, és a nagycenki asszonyok által készített finom süteményekkel várták. Sütemény az idén is nagyon sok volt, így jutott a felnőtteknek is.

A szervezők igyekeztek igazán szép, igényes portékát kínáló árusokat elhívni. Sokan megkóstolták az őrségi, kemencében sütött tönköly langallót, az igazi székely kürtőskalácsot, és az elmaradhatatlan forralt bort.

A nap zárásaként, este a Kastélyban Rost Andrea koncertjét hallgathatták az érdeklődők.

Forrás: http://www.nagycenk.hu/index.php?site=1101&hir=282

Hozzászólások

Programbeszámoló rovat további cikkei

Porpáczys diákok Szardínián

2012. május 21.
Fertőd – Csodálatos élményben lehetett része az elmúlt napokban a fertődi középiskola hat... Porpáczys diákok Szardínián tovább

Borverseny eredmények

2012. május 16.
Fertőszentmiklós - Harmadik alkalommal került megrendezésre a város Borversenye. Nevezhetett... Borverseny eredmények tovább

Rábaköz tereprali - eredmények

2012. május 15.
Rábaköz - 2012. május 13-án Korda Erik nyerte vasárnap a hétfutamos tereprali ob második versenyét. Rábaköz tereprali - eredmények tovább

Kiálllítással összekötött irodalmi est

2012. május 3.
Petőháza - Kiállítással egybekötött, nagy sikerű irodalmi estet tartottak 2012. április 27-én a... Kiálllítással összekötött irodalmi est tovább

Helyi termék találkozó

2012. május 2.
Fertőszentmiklós - 2012. április 26-án újabb találkozóra hívta az AILE munkaszervezete a térség... Helyi termék találkozó tovább

Szemétszedés: A hagyomány kötelez

2012. április 23.
Fertőd – Védjük, óvjuk környezetünket! Tegyük tisztává, hogy jól érezzük magunkat benne! Ez... Szemétszedés: A hagyomány kötelez tovább

Megnyitottak a felújított gránátosházak Fertődön

2012. április 10.
Fertőd – Április 7-én, szombaton került sor a fertődi gránátosházak átadására. A két... Megnyitottak a felújított gránátosházak Fertődön tovább

Vízzel kapcsolatos előadás és kísérleti bemutató (képek)

2012. március 30.
Fertőszéplak - Minden évben van egy nap, amikor fókuszba kerül egy olyan anyag, ami számunkra... Vízzel kapcsolatos előadás és kísérleti bemutató (képek) tovább

Egyetemi sportnapok Sopronban

2012. március 30.
Hatodik alkalommal rendezte meg a Tanár-Diák Sportnapot a Nyugat-magyarországi Egyetem... Egyetemi sportnapok Sopronban tovább

A 2. magyar hadsereg történetéről tanultak

2012. március 28.
Agyagosszergény - A Közi Horváth József Népfőiskola legutóbbi rendezvényén a doni katasztrófa... A 2. magyar hadsereg történetéről tanultak tovább

Szezonnyitó kerékpártúra (képekkel)

2012. március 15.
Fertőszéplak – Tavasszal a kerékpárszezon is újra indul. A sport lelkes rajongói megtették... Szezonnyitó kerékpártúra (képekkel) tovább

Fertő tó, mint díszvendég

2012. március 12.
Március elején került megrendezésre Budapesten a Boat Show (hajókiállítás), melyen a Fertő tó,... Fertő tó, mint díszvendég tovább


hirdetés

GYSEV, velünk élmény az utazás!

  • Nagycenki Gyereknap nem csak gyerekeknek! Nagycenki Gyereknap
nem csak gyerekeknek!

    Ünnepeljük a gyerkőcöket zakatolással! 2012.május 27., 10-17.00h

  • Irány a Balaton Buli vonattal! Irány a Balaton
Buli vonattal!

    Tarts Velünk a Balatonra, verd fel a sátrad közvetlenül a vízparton, a Tomaj Campingben, és bulizz egy nagyot a barátaiddal a badacsonyi parti-hajón!

  • Kalandra fel a Holdfényligetbe! Kalandra fel a
Holdfényligetbe!

    Gyöngyösfalui Holdfény Ligetben kipróbálhatod Magyarország egyik legnagyobb erdei drótkötélpályáját, a trambulint az óriásjátszót és az izgalmas ösvényeket...

  • VOLT Fesztiválra Volt vonattal!  VOLT Fesztiválra
Volt vonattal!

    Ha a VOLT Vonatot választod, biztos helyed lesz, és gyorsan célba érsz, mert Budapest és Sopron között a vonat sehol nem áll meg.

további szervezett utak »
hirdetés

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Fertőendréd

Önálló község a Hanság déli részén, az Ikva patak két partján, a Győr-Sopron 85-ös főút közelében. Története: Fertőendréd község a Fertő-tó... bővebben »

További települések a térségben »