hirdetés

Egyesületet alapítottak a Fertő-tájért

Programbeszámoló | 2008. február 20. | Fekete Attila Kapcsolódó galériák Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!

Fertőhomok – Közel 20 alapító taggal megalakult a civil szféra erejére építkező egyesület, mely alapító ülésének a fertőhomoki Művelődési Ház adott otthont. A Civilek a Fertő-tájért Egyesület korábban már kimondta megalakulását, azonban hivatalosan csak most kerülhet bejegyzésre.


hirdetés
hirdetés

Egyesületet alapítottak a Fertő-tájért

A Civilek a Fertő-tájért Egyesület tavalyi rendezvényeiről már beszámoltunk (A boldogabb fiatalságért, Könyvbemutató - Megnyílt Nagy Csaba fotóművész kiállítása Hegykőn), azonban ekkor még nem került hivatalosan bejegyzésre. Beszédében Dr. Jakab Zsolt levezető elnök beszámolt róla, hogy minimális szintű dokumentációs probléma miatt nem fogadták el az Egyesület Alapító Okiratát, így az alakuló ülést meg kell ismételni. Ismertetve az Egyesület céljait, képviseletét, tagjait, azoknak jogait és kötelességeit a megjelentek egyhangú elfogadása után kimondták a Civilek a Fertő-tájért Egyesület létrejöttét.

Az Egyesület elnöke Horváth Attiláné (képünkön) lett, helyettese Kemenár Katalin, valamint elnökségi tagnak választották meg Völgyi Jánost. Az elnök asszony ismertette az Egyesület múlt évi tevékenységét, elveit, terveit, majd részletesen kitárgyalásra került a Világörökség Napja elnevezésű program, mely a tavalyi év nagy sikerére való tekintettel kerül megrendezésre az idei évben is május 17-én.

A jelenlevőket részvételével és alapító tagként való közreműködésével megtisztelte Ivanics Ferenc a Világörökség Egyesület elnöke is, aki beszédében elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy Európához hasonlóan megerősödni látszik a civil szféra és igazán tiszteletre méltónak tartja és csak buzdítani tudja azokat, akik rászánják idejüket, energiájukat térségükre, annak ismertebbé, jobbá tételére. Ivanics Ferenc közre adta a Világörökség Napjának tervezetét, elképzeléseiket, melynek szervezésébe, lebonyolításába - csak úgy, mint a tavalyi évben 2008-ban is - bekapcsolódik a Civilek a Fertő-tájért Egyesület is.

- Célunk, hogy minden településről legyen kapcsolattartónk, olyan személy, aki képes a civil szférát mozgósítani, amennyiben mindnyájunk érdekét szolgáló, Fertő parttal kapcsolatos tervezés vagy már a tervek, programok megvalósítása kerül sorra." - Mondta el az Egyesületi elnök.
Horváth Attiláné továbbá szorgalmazta, hogy készüljenek el kisfilmek térségünk látnivalóiról, érdekességeiről, hagyományairól, melyet a Fertő part minden kábel csatornáján vetítenének azért, hogy a lakosság ismerje meg azokat a turisztikai látványosságokat, melyeket magáévá téve sokkal jobban becsüli a Fert partot, lakóhelyünket.
Ennek kapcsán a fertőpart.hu felajánlotta, hogy amennyiben készül az Egyesületnek weblapja, annak felajánlásként és az együttműködés jeleként megvásárol egy, az Egyesület által választott .hu -ra végződő domain nevet és biztosít tárhelyet, akár a fent említett kisfilmek DVD minőségű megosztásához is. A felajánlást az Egyesület vezetősége örömmel fogadta.

 

Egyesületet alapítottak a Fertő-tájért
A megjelentek az Alapszabály megismerése után kimondták a Civilek a Fertő-tájért Egyesület létrejöttét
 

Az alapító tagok - a térség szinte összes településéből - felvetettek még egy közös fertő parti szemétgyűjtő akciót még a turisztikai szezon előtt.

Az idő rövidsége miatt további programok az alapító ülésen nem kerültek kitárgyalásra, a tagok a megadott elérhetőségeiken kapnak értesítést az Egyesülettel kapcsolatosan.

A Civilek a Fertő-tájért Egyesület várja a környezetbarát, hagyományokat ápoló, szabadidejében településéért, a térségért tenni akaró személyek jelentkezését. Érdeklődni e-mailben a horvathattilane@gmail.com címen lehet.



Kapcsolódó galériák

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kerüljük az uszító, valótlan hozzászólásokat. A www.fertopart.hu mindig is optimista, pozitív hozzáállást képviselt, Te se tégy másképp!
Hozzászólásod a 38.107.191.100 IP címről küldöd.

Szabályzatunk itt olvasható.

Elküldés

Programbeszámoló rovat további cikkei

Sommelier Magyar Bajnokság

2010. szeptember 1.
Sopron - A XVII. Sommelier Magyar Bajnokság döntőjét először idén rendezték meg vidéki városban. Sommelier Magyar Bajnokság tovább

XXXVI. Országos Halfőző Verseny

2010. augusztus 30.
Fertőújlak – Augusztus 28-án, szombaton négy kategóriában mérhették össze halfőző... XXXVI. Országos Halfőző Verseny tovább

Cziráky Margit Emléknap

2010. augusztus 19.
Fertőd–Süttör – Augusztus 18-án, Cziráky Margit halálának 100. évfordulóján az... Cziráky Margit Emléknap tovább

Könnyes búcsúzkodás a Gyermekfilharmóniától

2010. augusztus 17.
Fertő-part - Augusztus 14. és 17. között a Fertő-part látta vendégül a 140 tagú szentegyházi... Könnyes búcsúzkodás a Gyermekfilharmóniától tovább

Négy hetes gyakorlat Erdélyben

2010. augusztus 17.
Erdély – Rabi Géza, az Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesület által kiírt Leonardo Program... Négy hetes gyakorlat Erdélyben tovább

Süttöri zarándokok Frauenkirchenben - Fotókkal!

2010. augusztus 10.
Fertőd–Süttör – Augusztus 7-én, szombaton süttöri zarándokok gyalogosan indultak a... Süttöri zarándokok Frauenkirchenben - Fotókkal! tovább

Hegykői Vígasságok

2010. augusztus 9.
Hegykő – „Az időjárás kicsit megijesztett bennünket, de a hegykőiek lelkesedése... Hegykői Vígasságok tovább

Halászat hete a Sarródi Tájházban

2010. augusztus 2.
Sarród - A Halászat Hete július 26-tól 30-ig számos érdekes és izgalmas, a halászathoz kapcsolódó... Halászat hete a Sarródi Tájházban tovább

Vöröskereszt-tábor Hegykőn

2010. július 31.
Hegykő - Mint minden évben, 2010-ben is megrendezésre került a Vöröskereszt-tábor. Vöröskereszt-tábor Hegykőn tovább

IV. Nemzetközi Ikerfesztivál Ágfalván

2010. július 21.
Ágfalva - 2010. július 17–én gyönyörű, napsütéses időben (nagy kánikulában) került sor a... IV. Nemzetközi Ikerfesztivál Ágfalván tovább

EFOTT – csak szabadon...

2010. július 20. | Tudósító
Bálint Zoltán olvasónk küldött fotókat és beszámolót az orfűi EFOTT-ról. EFOTT – csak szabadon... tovább

Véget ért a Tízforrás Fesztivál

2010. július 19.
Hegykő - Továbbra is nagy népszerűségnek örvendő programokkal zárult az idei rendezvénysorozat a... Véget ért a Tízforrás Fesztivál tovább


hirdetés

Önkormányzati választásÖnkormányzati választás


Horváth Zoltán

képviselő jelölt
polgármester jelölt
Település: Fertőd
Egyéni jelölt jelöltként indul

Választási bemutatkozó »

küldje el Ön is bemutatkozóját »
hirdetés

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Fertőd

Mai nevét a magyarországi közigazgatás átszervezése idején kapta. 1950. május 16-án Eszterháza felvette a Fertőd nevet, majd szeptember 7-én a korábbi Eszterháza, immár Fertőd egyesült... bővebben »

További települések a térségben »

© Fertőpart.hu
A Fertő tó elsőszámú portálja