hirdetés

Megválasztották Hegykő borát

Soproni borvidék | 2010. május 29.

Hegykő - A sok éves hagyomány után 2010-ben is megválasztották Hegykő borát. Szakmai zsűri értékelése után három vörös és három fehér borból választotta ki az ún. társadalmi zsűri a legjobb borokat.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!
Megválasztották Hegykő borát

A társadalmi zsűri - Fotó: Hospely Károly

Az idei évben Fertőszentmiklós választott először bort, a hegykői után pedig Fertőd fog választani június 9-én.

A tavalyi választásról készült beszámolónk itt található.

A 2010-es versenyre hét fehér, egy rosé, és 16 vörös bort neveztek.
A szakmai zsűri elnöke Taschner István volt, akinek vezetésével választották ki a három-három legjobb bort, majd ezt követően a társadalmi zsűri mondta ki a végső szót.

Az önkormányzati képviselőkből, civil szervezetek, vállalkozók tagjaiból álló zsűri véleménye szerint fehér kategóriában a Lővér Pince 2009-es Királyleánykája, míg a vörös fajták közül Sterlik Rezső 2008-as Kékfrankosa viselheti a megtisztelő címet.

 

 

A díjazott borokat a településen több helyen meg lehet vásárolni, valamint az önkormányzat PR, turisztikai célokra is felhasználja, ahogy ezt teszi évek óta már.

 dr. <br />
Jakab Zsolt jegyző büszkén tekint Hegykő község 2010-es boraira
dr. Jakab Zsolt jegyző büszkén tekint Hegykő község 2010-es boraira
Fotó: Hospely Károly


Hozzászólások

Soproni borvidék rovat további cikkei

Fertőd Város Bora 2012

2012. április 16.
Fertőd – Fertőd Város Önkormányzata 2012-ben is meghirdeti „Fertőd Város Bora”... Fertőd Város Bora 2012 tovább

A Lővér Pince tarolt a Fertő-parton

2010. június 8. | Fekete Attila
Fertőd – Megválasztották Fertőd Város borát, illetve borait, hiszen egy fehérboron kívül... A Lővér Pince tarolt a Fertő-parton tovább

Borbarátok szövetsége

2010. március 10. | Fekete Attila
Térségünk - Egyedülálló módon folytatják boraik népszerűsítését, a jövőben a Soproni Borvidék... Borbarátok szövetsége tovább

A minőségi boré a jövő

2010. február 8. | FN
Sopron – Az unióból beáramló olcsó borok egyre jobban veszélyeztetik a magyar bortermelőket... A minőségi boré a jövő tovább

Kiválasztották a Nyugat-magyarországi Egyetem Bora cím 2010-es...

2010. február 7. | www.sopron.hu
Február 3-án Sopronban, a Perkovátz-ház Daruka-termében, a Nyugat-magyarországi Egyetem és a... Kiválasztották a Nyugat-magyarországi Egyetem Bora cím 2010-es nyerteseit tovább

A Soproni Borvidék jövője

2010. január 21. | www.sopron.hu
Sopron - A borvidék jövőjéről tartottak egyeztetést a soproni borászok a Soproni Bormarketing... A Soproni Borvidék jövője tovább

Öt érmet nyertek a soproni rozék

2009. december 10. | FN
A XI. alkalommal megrendezett Országos Rozé Borversenynek december 6-án Kunszentmiklós adott... Öt érmet nyertek a soproni rozék tovább

Magyar borok sikere: 6 Champion díj 39 arany és 72 ezüstérem

2009. június 16. | Tudósító
Sopron - 2009. június 18-21. között, Sopronban, a Hotel Fagusban rendezték meg a Közép-Európa... Magyar borok sikere: 6 Champion díj 39 arany és 72 ezüstérem tovább

Az egyetemi borverseny a vidék zászlósborának karakterét is...

2009. február 9. | Tudósító
Hatodik alkalommal rendezte meg a Nyugat-magyarországi Egyetem és a Bormarketing Műhely Kht. a... Az egyetemi borverseny a vidék zászlósborának karakterét is alakíthatja tovább

Elhunyt Molnár Tibor a Sopron Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke

2008. november 6. | www.sopron.hu
Molnár Tibor életének meghatározó eleme a szőlő és a bor. Munkásságát kezdettől fogva a... Elhunyt Molnár Tibor a Sopron Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke tovább

Kékfrankos Szakácskirály Választás és Utcafesztivál

2008. augusztus 5. | Fleck Adrienn
Kékfrankos szakácskirállyá az a csapat választatik, amelynek tagjai bográcsukban a legízletesebb... Kékfrankos Szakácskirály Választás és Utcafesztivál tovább


hirdetés

GYSEV, velünk élmény az utazás!

  • Nagycenki Gyereknap nem csak gyerekeknek! Nagycenki Gyereknap
nem csak gyerekeknek!

    Ünnepeljük a gyerkőcöket zakatolással! 2012.május 27., 10-17.00h

  • Irány a Balaton Buli vonattal! Irány a Balaton
Buli vonattal!

    Tarts Velünk a Balatonra, verd fel a sátrad közvetlenül a vízparton, a Tomaj Campingben, és bulizz egy nagyot a barátaiddal a badacsonyi parti-hajón!

  • Kalandra fel a Holdfényligetbe! Kalandra fel a
Holdfényligetbe!

    Gyöngyösfalui Holdfény Ligetben kipróbálhatod Magyarország egyik legnagyobb erdei drótkötélpályáját, a trambulint az óriásjátszót és az izgalmas ösvényeket...

  • VOLT Fesztiválra Volt vonattal!  VOLT Fesztiválra
Volt vonattal!

    Ha a VOLT Vonatot választod, biztos helyed lesz, és gyorsan célba érsz, mert Budapest és Sopron között a vonat sehol nem áll meg.

további szervezett utak »
hirdetés

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Sarród

A Fertő és a Hanság között elterülő kiemelkedésre épült. Határának legnagyobb része a tó elhagyott medrének peremére esik. A Fertő valamikor a kertek aljáig ért, jelenleg több kilométerre esik a falutól. A Fertő vízterületét állandóan változtatta, időnként teljesen kiszáradt. Az elhagyott... bővebben »

További települések a térségben »