hirdetés

A bajnokság állása az őszi forduló végén - Interjúk

Sport, egészség | 2011. november 23. Kapcsolódó galériák

Fertő-part – Vitnyéd a tabella első, Fertőd az utolsó helyén végzett. Cikkünkben megyei I., II. és III. osztályban játszó focicsapatokat kérdeztünk meg az őszi szezonban nyújtott teljesítményükkel kapcsolatban.

Tetszik?
Megosztás facebook myspace twitter linkedin Nyomtatható változat Küldje el a fertopart.hu cikkét ismerősének!
A bajnokság állása az őszi forduló végén - Interjúk

A Fertőszentmiklós-Petőháza rangadót vendégként Petőháza nyerte ősszel

Az FSC Hegykő a 2011/12-es bajnokság őszi fordulójában a megyei II. osztályban a 6. helyen végzett, 3 ponttal lemaradva a dobogóról. Az ifi csapat a is hasonló eredményeket ért el a szezonban, így mind az ifi, mind a felnőtt csapat végeredményével is elégedett a vezetőség. Az első 5 hely egyikére várták a felnőtt focistákat, jelenleg csak egy hellyel vannak lemaradva az elvárttól. Az ifi pedig hozta azt, amit szerettek volna elérni, hiszen nagyon fiatal ifi csapata van Hegykőnek, akik szinte most öregedtek ki a serdülő csapatból. Első körben játszanak az ifisták között, és ehhez képest is nagyon jól hozták magukat; korukhoz és tehetségükhöz képest ott vannak, ahol a vezetés szerette volna.
- Továbbra is szeretnénk tartani azt a tervet, amit a szezon kezdetén kitűztünk: az első 5 helyezés valamelyikét a felnőtteknél, de jó lenne akár a dobogóra is felállni. A reális esélyeink erre megvannak, hogy ha a csapatot együtt tudjuk tartani, vagy a jelenlegi csapatot egy-két helyen esetleg meg tudjuk erősíteni - nyilatkozta portálunknak Tencz Károly, az FSC Hegykő elnöke.
Időközben volt edzőváltás is Hegykőn, jelenleg Főző Péter, a korábbi fertődi edző az új csapatedző. Szeretnének a következő szezonban is ebben a felállásban játszani, hiszen az új edzővel sikerült elérniük, hogy az utolsó 5 mérkőzésen 4-et nyertek és 1 döntetlent játszottak, valamint a 8. helyről kettővel előbbre kerültek. Szeretnék ezt a  ragyogó eredményt folytatni.
 
Petőháza csapata jelenleg a megyei I. osztály tabelláján a 7. helyet foglalja el.  Csonka László, csapatedző szerint idő kellett hozzá, hogy őt új emberként elfogadják, kellően megismerjék egymást és összeszokjanak. Ezzel magyarázható, hogy az előző szezonban jobban teljesítettek, akkor ugyanis a harmadikak voltak.  A szereplésük és tudásunk alapján  viszont a szezon végére már az első 5-be várja a csapatot a vezetés.
- A mostani szereplésben két olyan momentumot tudnék kiemelni, ami fájó volt számunkra: az egyik az, amikor Kajárpéc ellen kikaptunk, viszont a mérkőzés alapján egyértelműen megérdemeltük a vereséget, a másik pedig az otthoni Szanyi döntetlen. Ha ez a két meccset sikerült volna megnyerni, akkor lényegesen jobban szerepeltünk volna – tette hozzá Csonka László.
A vezetés szerint a csapatra ráférne a frissítés, nagyon szűk a keret, 13-14 játékosuk volt idén. Mindenképpen szeretnének igazolni 3-4 új játékost, akikkel kiegészülve indítanák a tavaszi szezont.

A fertődi focicsapat a 16., utolsó helyen végzett a megyei II. osztályban. Sajnos borítékolható volt ez az eredmény, mert a tavalyi csapatból csak 1 játékos maradt, a többit az ifitől oldották meg, és csak 1-2 új embert sikerült igazolni. Ők is fiatalok és nem nagyon rendelkeztek rutinnal a megyei II. osztállyal kapcsolatban.
- Várható volt ez az eredmény. Az önkormányzat azóta megszavazott 1 millió forint támogatást az egyesületnek, de még konkrétan nem döntöttük el, hogy hogyan fogjuk felhasználni. Nagyon nehéz úgy igazolni új focistákat, hogy ilyen rossz helyzetben van a csapat. Az viszont biztos, hogy új edzőt mindenképpen szeretnénk, mert a korábbi edző: Böröndi Gábor, elnök és játékos is egyben, már nem tudja vállalni ezt a feladatot - nyilatkozta Horváth Csaba szakosztályvezető.
Tehát új edzője mindenképpen lesz Fertődnek, de hogy emellett milyen új koncepcióval vágnak neki a tavaszi bajnokságnak (hangyúlyt fektetnek a csapatépítésre  vagy új játékosokat fizetnek meg) az még nem eldöntött.

A Vitnyéd SE az előző bajnokságot követően búcsúzott a megyei II. osztály küzdelmeitől, most újra a megyei III. osztályban mutathatta meg tudását. A vezetés végtelenül elégedett a csapat eredményével, hiszen a szezont az első helyen zárták. 15 mérkőzésből 14-et megnyertek, 1-szer vesztettek, 76 gólt rúgtak és csupán 7-et kaptak. Ezek az eredmények a csapatnak minden részét jellemzik, akár a támadójátékukat, akár a védekezésüket, illetve a kapusteljesítményüket. Ami még pozitív a sok rúgott gól mellett, hogy nem egy embernek köszönhető a szép eredmény, tehát nem csak egy játékos rúgta a gólok nagy részét. A góllövőlista első részében három játékosuk is 10 gól fölött jár már és 8 gólos van még mellette kettő.
- Ezt a csapatot egyben kell tartanunk ahhoz, hogy a szezon eleji célkitűzésünket elérjük. A jelenlegi edzővel szeretnénk a tavaszt végig játszani és mindenképpen bajnokságot szeretnénk nyerni. Ha igazolnánk játékost, akkor azt csak magasabb osztályból tennénk, de ennek az esélye nem nagy. Érett ez a keret arra, és nagyon össze is van kovácsolódva, hogy ezen a bajnokságon első helyen végezzenek - tájékoztatta portálunkat Szalai Csaba egyesületi elnök.

Kapcsolódó galériák

Hozzászólások

Sport, egészség rovat további cikkei

500. mérkőzésén játszott, győztek

2012. május 18.
Petőháza – 5 év telt el és a petőházi labdarúgó, Németh Tamás ismét egy jeles jubileumhoz... 500. mérkőzésén játszott, győztek tovább

Fertőszentmiklósi sportoló jutott be a Kick-boksz magyar...

2012. április 17.
Fertőszentmiklós – A fertőszentmiklósi Sport Egyesülettől két sportoló vett részt a szegedi... Fertőszentmiklósi sportoló jutott be a Kick-boksz magyar bajnokság döntőjébe tovább

Műfüves pálya és öltöző Hegykőn

2012. április 4.
Hegykő – Elkészült a műfüves pálya és öltöző terve hegykőn. Az új pályával Hegykő... Műfüves pálya és öltöző Hegykőn tovább

Tájékoztatás a HPV vírusról és védőoltásról

2012. március 17.
Fertőszentmiklós – Védőoltás programot kezdeményeznek a HPV vírus (Humán Papilloma Vírus)... Tájékoztatás a HPV vírusról és védőoltásról tovább

Horgász egyesület alakult Fertődön

2012. március 8.
Fertő-part, Fertőd – Horgászok, horgászni vágyók figyelem! Megalakult a Fertődi... Horgász egyesület alakult Fertődön tovább

Influenza a megyében is

2012. február 29.
Egyre intenzívebben terjed az influenza, Somogy és Vas megye kivételével már minden megyében... Influenza a megyében is tovább

Elmaradt a tavasz első bajnoki mérkőzése Hegykőn

2012. február 27.
Hegykő - Győrújbarát csapata - betegségre hivatkozva - lemondta a február 26-i FKC Hegykő elleni... Elmaradt a tavasz első bajnoki mérkőzése Hegykőn tovább

Nem fogadhatnak szülészorvost a kismamák Sopronban

2012. február 22.
Sopron – Márciustól 15-től a soproni kórházban szülő kismamák nem fogadhatnak... Nem fogadhatnak szülészorvost a kismamák Sopronban tovább

Fertőszéplaki sikerek Dunakilitin

2012. február 21.
Fertőszéplak - Endrei Ramóna lett a IV. Makay Női Teremlabdarúgó Torna gólkirálynője és a... Fertőszéplaki sikerek Dunakilitin tovább

Kijutott az olimpiára a fertőszéplaki Fejes Katalin -...

2012. február 20.
Fertőszéplak - Portálunk megtudta, hogy a fertőszéplaki Fejes Katalin kijutott a londoni... Kijutott az olimpiára a fertőszéplaki Fejes Katalin - Fertőszéplak segítő kezet nyújt tovább

Jégparti Petőházán

2012. február 7.
Petőháza - A tartós hideg időnek köszönhetően befagyott a Petőházi Falusi Horgásztó, így február... Jégparti Petőházán tovább

Idén újra kerekezhetünk

2012. február 2.
Fertőszéplak - Elkészültek az FSK Kerékpár Szakosztály 2012-es útvonaltervei. Idén újra kerekezhetünk tovább


hirdetés

GYSEV, velünk élmény az utazás!

  • Nagycenki Gyereknap nem csak gyerekeknek! Nagycenki Gyereknap
nem csak gyerekeknek!

    Ünnepeljük a gyerkőcöket zakatolással! 2012.május 27., 10-17.00h

  • Irány a Balaton Buli vonattal! Irány a Balaton
Buli vonattal!

    Tarts Velünk a Balatonra, verd fel a sátrad közvetlenül a vízparton, a Tomaj Campingben, és bulizz egy nagyot a barátaiddal a badacsonyi parti-hajón!

  • Kalandra fel a Holdfényligetbe! Kalandra fel a
Holdfényligetbe!

    Gyöngyösfalui Holdfény Ligetben kipróbálhatod Magyarország egyik legnagyobb erdei drótkötélpályáját, a trambulint az óriásjátszót és az izgalmas ösvényeket...

  • VOLT Fesztiválra Volt vonattal!  VOLT Fesztiválra
Volt vonattal!

    Ha a VOLT Vonatot választod, biztos helyed lesz, és gyorsan célba érsz, mert Budapest és Sopron között a vonat sehol nem áll meg.

további szervezett utak »
hirdetés

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Sopron

Magyarország nyugati határa mellett, az Alpokalján, Bécstől 60 km-re, Budapesttől 220 km-re található. A Soproni-hegység és a Fertő-tó melletti Balfi-dombság között, az Ikva patak völgyében... bővebben »

További települések a térségben »