Máig tisztázatlan, miért került a karácsony december 25-ére, de valószínű, hogy a régi keresztények így akarták háttérbe szorítani a "legyőzhetetlen nap születésé"-nek pogány római ünnepét. Ez az alkalom a téli napforduló utánra esett, amikor a nappalok ismét hosszabbak lettek.

Egy római almanach szerint már Kr. u. 336-ban megünnepelték Rómában a karácsonyt. A Római Birodalom keleti részén azonban január 6-án emlékeztek meg arról, hogy Isten megjelent Jézus születésekor és megkeresztelésekor, Jeruzsálemben pedig csak a születést ünnepelték. A IV. század során a legtöbb keleti egyház átvette Jézus születésének ünnepéül a december 25-i dátumot.

Az ellenállás Jeruzsálemben tartott a legtovább, de végül ott is elfogadták az új időpontot. Az örmény egyház azonban a mai napig ragaszkodik a január 6-i karácsonyhoz. Miután keleten is december 25-én rögzült a karácsony, Jézus keresztelésére mint epifániára (Isten megjelenése) január 6-án emlékeztek. Nyugaton viszont ezen a napon ünnepelték a háromkirályokat, akik felkeresték a gyermek Jézust.

A karácsonnyal összekapcsolódó hagyományok így többféle forrásból erednek. A római világban a Saturnalia (dec. 17.) a vidámság és az ajándékozás napja volt. December 25-ét az iráni isten, Mithra születésnapjának is tartották, akit az Igazságosság Napjának neveztek.

A római újévkor (jan. 1.) a házakat zöld növényekkel és lámpákkal díszítették, a gyerekeknek és a szegényeknek pedig ajándékot adtak. Ezekhez a szokásokhoz járultak a germánok és kelták téli napfordulóhoz kapcsolódó rítusai, amikor a teuton törzsek behatoltak Galliába, Britanniába és Közép-Európába.

A magyar karácsony szó szláv eredetű, s szintén a téli napfordulóra utal. Kevesen tudják, honnan ered az ünnep elnevezése. Legvalószínűbb, hogy a korciti - fordul, lép szó származéka, és a téli napforduló örömére, az azt megelőző várakozásra utal. Ilyenkor ettek, mulattak, meggyújtották az ünnepi fahasábot, elfogyasztották az ünnepi süteményt, fenyőfát állítottak, zöld növényekkel díszítették a házakat, jókívánságokat és ajándékokat váltottak. A tűz és a fény a meleg és a hosszú élet jelképei, ezért mindig fontos szerepük volt a téli ünnepeken, akár pogány, akár keresztény felfogásban.

A középkor óta társítják a karácsonnyal az örökzöld növényeket mint a túlélés szimbólumait. Évszázadokkal ezelőtt karácsony napján életfát, termőágat vittek a szobákba, ami az évrõl évre megújuló természet mágikus jelképe. Állítása általános volt hazánkban, de múlt században feltûnõ karácsonyfa teljesen kiszorította. A karácsonyt hagyományosan a család és a gyermekek ünnepének is tekintik, akik a kis Jézus (keleten és a katolikus nyugati vidékeken) vagy Szent Miklós, a Mikulás (nyugati protestáns országokban) nevében kapnak ajándékot.

A karácsonyfa

Szent estén világszerte szokás a karácsonyfa állítása. Karácsonyfa jelképrendszerét a kutatás máig nem tisztázta végérvényesen. Hazánkban Brunszvik Teréz állított először karácsonyfát 1824-ben. De hasonló szokás más vidékeken is volt, csak nem fenyőágat, hanem termőágat használtak erre a célra. Nálunk csupán a XIX. század második felétől lett népszerű, először a jómódú nemesi családoknál, majd mind szélesebb körben terjedt el. A kis gyertyák a karácsonyfa ágain az új fény eljövetelét szimbolizálták, és utat mutattak a Három Királyoknak a kis Jézus megtalálásához.

Régebben a fa és textil díszeket, és ha volt cukor, akkor a szaloncukrot is házilag készítették. Még ma is szimbolikus értelme van azoknak a díszeknek, amiket fenyőfánk ágaira aggatunk. Bizonyára kevesen tudják, hogy az angyalhaj, a fémgyöngy- és papírlánc a bibliai kígyót idézi a bűnbeesés idejébõl, a narancs és az alma a tudás fájának gyümölcsét, s egyben a megígért megváltás kegyelmét. A fa csúcsára angyalkát, vagy csillagot tettek és piros almát, aranyra festett diókat akasztottak az ágakra. A karácsonyfára aggatott gyümölcs következõ évi gazdag termés ígéretét jelentette.

A díszítés sokat változott az idők folyamán. A karácsonyfa ágaira gyertya helyett izzósor került (elkerülve ezzel az esetleges baleseteket) és a szaloncukrok, színes, bőséges választékából az kerül fel, ami csak szem-szájnak ingere. Szokás egyes helyeken továbbá az egyszínű karácsonyfa is, például egyik évben, piros, másik évben csak aranyszínű díszítéssel. Van, aki fényes, van aki a matt díszeket részesíti elõnyben. Másoknak a szalmával, mézeskalács figurákkal díszített fa tetszik. Az aranydíszes fenyő soha nem megy ki a divatból, legfeljebb díszei változnak.

A szalmadíszek újabban igen kedvelt díszítõelemek. Csillag, harang, szív, toboz angyalka formái jól néznek ki a szalmafüzéres, piros szalagos fán. Újdonságnak számít a terrakotta-szín, amelyhez égetettagyag figurák valók. A legtöbb családban szentestén, amikor a karácsonyfát körülállják, minden lámpát eloltanak, csak a karácsonyfa fényei világítanak.

 

Forrás: www.ma.hu

Ünnepek, ünnepnapok rovat további cikkei