Magyarul a kovásztalan kenyér (macesz) ünnepének is nevezik, mert a fáraó annyi időt sem hagyott a zsidóknak az Egyiptomból való távozásra, ameddig a kenyerüket megkeleszthették volna, ezért a vízből és lisztből gyúrt kelesztés nélküli maceszt (pászkát) ették. Az ünnepet megelőző 40 nap a nagyböjt, Jézus 40 napos pusztai böjtjének emlékére,
a felkészülés, a lelki és testi megtisztulás ideje.
A húsvét ünnepi előkészületei, a hagyomány szerint már hamvazószerdával megkezdődnek, innentől kezdve 40 napig lemondunk az ételről - úgy, ahogy Jézus lemondott értünk életéről. Ez a fajta lemondás tulajdonképpen közösségvállalás, amely a vallásos embereknek alkalmat ad a hitben való elmélyülésre és kiengesztelődésre. Ezáltal méltóképpen felkészülhetnek Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére.
A negyvennapos böjt utolsó hete, a nagyhét, virágvasárnappal kezdődik. A nagyhét napjai Jézus jeruzsálemi eseményeihez kapcsolódnak, illetve a népszokások ezeket elevenítik fel.
Virágvasárnap a bevonulás napja. Általánosan elterjedt szokás a nagymise előtti barkaszentelés, melyet a pap aztán kioszt a hívek között. ( Virágvasárnap elnevezése a római egyházban Dominicca palmarum 'pálma vasárnap', ezért mediterrán vidékeken ilyenkor pálmaágat vagy olajágat szentelnek. A pálmaszentelés szokása már a VII. században elterjedt volt Itáliában.) A megszentelt barkának gyógyító, rontásűző szerepet tulajdonítottak. Gyakorta leszúrták a földbe, azt tartva, hogy elűzi a férgeket.
Nagycsütörtök, az utolsó vacsora és a tanítványok lábának megmosásának napja (ma ez a vendégszeretet jelképe).
Nagycsütörtökön elhallgatnak a templomok harangjai, azt tartják, a harangok Rómába mentek, ott gyászolják Krisztust. Szokás volt ilyenkor kereplővel zajt kelteni, így gondolták elűzni a gonoszt és így helyettesítették a harangokat. Liturgikus szokás a nagycsütörtöki lábmosás. Általában magas rangú egyházi személyek mosták meg ilyenkor tizenkét szegény ember lábát. Szintén liturgikus eredetű szokás a pilátusverés vagy égetés. A templomban a gyerekek égtelen zajt csaptak (verték a padokat), vagy a falu határában Pilátust jelképező szalmabábut égettek. Elterjedt szokás nagycsütörtökön a virrasztás, annak emlékére, hogy Jézus az olajfák hegyén virrasztott.
Nagypéntek, pedig Jézus keresztre-feszítésének napja, a gyászünnep, e napon halt kereszthalált Jézus. A keresztények körében a bűnbánat, a mély gyász és a szigorú böjt napja. A templomokban az oltárakat letakarják, a harangok némák. Ezen a napon a passiojátékok, élőképes felvonulások világszerte ismert szokások. Rómában minden évben a Pápa közreműködésével elevenítik fel a keresztút (Via Crucis) stációit.
Nagyszombat azonban már a feltámadás jegyében zajlik. Elindulnak a körmenetek, a templomokban gyertyát gyújtanak és lezárul a böjt is.

Tulajdonképpen Nagyszombathoz tartoznak a jellegzetes ételek is, mint például a tojás, a bárány és a kalács. Húsvét vasárnap maga a feltámadás napja. Ekkor sokan megnézik a Napfelkeltét, majd a hagyomány szerint bárányt fogyasztanak. A bárányevés az "áldozati bárányságot", azaz Jézus halálát szimbolizálja. Ezért is nevezik őt a mai napig Isten bárányának.

Forrás: www.diabetesnet.eu

Ünnepek, ünnepnapok rovat további cikkei