hirdetés

Települések

Ágfalva

Ágfalva község közvetlenül a magyar-osztrák határ mellett, Soprontól 4 km-re helyezkedik el.

Története:

Ágfalva község nemrég ünnepelte fennállásának 810. évfordulóját.
A falu nevének első írásos említése 1194-ből származik, Dág néven a borsmonostori ciszter apátság birtoka volt. A ciszterciek telepítettek először német parasztokat a megyébe. A falu neve 1207-ben Dagendorf, majd 1278-ban Agendorf. Különböző viszályok után a Dági birtok Sopron város kezébe került, így Agendorf 1848-ig Sopron jobbágyfalva volt.
Sopron földesurasága alá tartozó falvak reformációja a városéval egy időben az 1550-es években indult. A bécsi békekötés (1606) után Ágfalva ismét evangélikus lelkészt hívott. Az egymást követő tanult prédikátorok meghatározói voltak az Ágfalviak lelki-szellemi életének.
A vegyes vallású úrbéli falvakban, így Ágfalván is lutheránus és katolikus bírák váltották egymást. 1832-ben kolerajárvány pusztított 92 halálos áldozattal, 1873-ban a járvány megismétlődött 83 áldozattal.

A századfordulón a község lakossága: 1816 fő, melyből 1760 német, 47 fő magyar anyanyelvű. A jómódú nemzetiségi településen fejlett háziipar volt, a paraszti gazdaságok mellett sokan a bányában dolgoztak.
Az 1890-es években sok család kivándorolt Ausztriába, Amerikába. Az I. világháború ágfalvi hősi halottainak száma 51 fő, emlékművet emeltek tiszteletükre. A Trianoni békeszerződés után 1921-ben az osztrákok elfoglalták Ágfalvát, az ellenük felkelők áldozata Baracsi László önkéntes.

A II. világháborúban bombatámadás érte a községet 23 áldozattal, a harcterekről 116 katona nem tért vissza, emlékmű őrzi nevüket. Hadikórházat telepítettek Ágfalvára, munkaszolgálatosok tábora működött, sok áldozattal.
1946. áprilisában került sor a német lakosság kitelepítsésre, 1954 fő összeírtból 1185 fő került Németországba, mindent hátrahagyva. A kitelepítés meghatározó történelmi esemény a település életében, hatása napjainkig tart.

forrás:www.agfalva.hu




Kisfilm a településről


Flash player kell

Településhez kapcsolódó fotók

IV. Nemzetközi Ikerfesztivál - Ágfalva

2010. júl 19. | 91 db kép
IV. Nemzetközi Ikerfesztivál - Ágfalva


hirdetés

GYSEV, velünk élmény az utazás!

  • Nagycenki Gyereknap nem csak gyerekeknek! Nagycenki Gyereknap
nem csak gyerekeknek!

    Ünnepeljük a gyerkőcöket zakatolással! 2012.május 27., 10-17.00h

  • Irány a Balaton Buli vonattal! Irány a Balaton
Buli vonattal!

    Tarts Velünk a Balatonra, verd fel a sátrad közvetlenül a vízparton, a Tomaj Campingben, és bulizz egy nagyot a barátaiddal a badacsonyi parti-hajón!

  • Kalandra fel a Holdfényligetbe! Kalandra fel a
Holdfényligetbe!

    Gyöngyösfalui Holdfény Ligetben kipróbálhatod Magyarország egyik legnagyobb erdei drótkötélpályáját, a trambulint az óriásjátszót és az izgalmas ösvényeket...

  • VOLT Fesztiválra Volt vonattal!  VOLT Fesztiválra
Volt vonattal!

    Ha a VOLT Vonatot választod, biztos helyed lesz, és gyorsan célba érsz, mert Budapest és Sopron között a vonat sehol nem áll meg.

további szervezett utak »
hirdetés

Iratkozzon fel a fertőpart.hu hírlevelére! Fertőpart.hu hírlevél


Település-ajánlóTelepülés-ajánló


Fertőendréd

Önálló község a Hanság déli részén, az Ikva patak két partján, a Győr-Sopron 85-ös főút közelében. Története: Fertőendréd község a Fertő-tó... bővebben »

További települések a térségben »